Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Apostoli Magyar Kamu?

2016. április 26. - Herczeg Sándor

Ki kell, hogy ábrándítsalak, a felkérés megtörtént és már el is fogadta!” – ezekkel a szavakkal próbálta eloszlatni a kételyeket az Apostoli Magyar Királyság által kinevezett kormány államirányító akármi egyik ispánja, Szabó Lászlóné, abban a kérdésben, hogy Czakó Borbála a kormányuk akármijük miniszterelnöke. Azóta kiderült: a neves közgazdásznak, volt londoni nagykövetnek, illetve a Hungarian Business Leaders Forum elnökének minderről a leghalványabb fogalma sem volt.

Az Apostoli Magyar Királyság néven elhíresült szervezet április 22-én alakítottkormányt”, s ezt szokásához híven nem is aprózta el. Ispánokat, bírókat, minisztereket és futárokat is kinevezett a magát kormányzónak, magyar és világ királynak tituláló Borbély József, aki egyébként a TEMPO Párt elnökeként igyekezett mandátumot szerezni több helyszínen is az országgyűlési képviselőválasztásokon. Próbálkozásai rendkívül szerény sikerekkel, nagyjából 1 százalék körüli eredményekkel zárultak. Borbély nem adta fel, elég hangzatos körülmények között a hatalmat is át akarta venni, amikor február 29-én egy fotelt tett ki a Parlament elé. Erre nagyjából öten voltak kíváncsiak, a sajtó szinte észre sem vette.

chemtrail_borbely_1.jpg

Az Apostoli Magyar Királyságban így néz ki egy hatalomátvétel

(a fotó forrása: Facebook/Chemtrail rajongói klub)

Mindez nem akadályozta meg a jelenleg „I. József Nimród Bátor Atilla” néven futó Borbélyt abban, hogy terveit tovább szövögesse és hívei fanatikus hozsannázásától kísérve forszírozza a hatalomátvételt, miközben a devizahiteleseknek is mentőöveket dobált az adósságtengerbe. Az ügy kisebb nagyobb szépséghibája, hogy ezt a királyságuk fennhatósága alatt működő, törvényes állami szerv által el nem ismert Szent Korona Bankon keresztül a képzeletbeli szentkorona pénznemben akarta teljesíteni. Az csupán finom érdekesség, hogy az általuk favorizált szentkorona-bőség ellenére mégis forint után könyörögnek több Facebook-megosztásban is. Ettől elegánsan eltekintve egyenes út vezetett a kormányalakításhoz, amire április 22-én Borbély úr elérkezettnek is látta az időt.

amk_borbely_teruleti_felosztas.jpg

Az Apostoli Magyar Királyság államirányításnak elképzelése a névsorral

(forrás: Borbély József Facebook-profilja)

amkpenzkerolivia.png

Az egyik pénzkérő Facebook-megosztás

Ekkor ütött be a ménkű.

A kormánynévsort átböngészve ugyanis az értelmesebb érdeklődőknek feltűnt Czakó Borbála neve, aki miniszterelnökként volt megjelölve a sok ispán, futár és miniszter között. Az ő neve azonban nem az eddigi semmitmondó és be nem teljesült ígéretek között futott eddig. A neves közgazdász és volt nagykövet elég meredeken lógott ki az Apostoli Magyar Királyság Kormány lelkes követői közül. Életrajza, eddigi eredményei és sikerei alapján elképzelhetetlen volt, hogy a nevét adná egy ilyen bohózathoz. A cáfolatra nem is kellett sokáig várni, hiszen április 25-én a Hungarian Business Leaders Forum Facebook-oldalán megjelent a teljes elhatárolódás az Apostoli Magyar Kormánytól. Innentől kezdve már csak az a kérdés, hogy vajon akad-e, s ha igen, akkor hány olyan „kinevezett”, akit hírbe hoztak egy olyan szervezettel, amellyel lehet, hogy egyet sem ért. Aki viszont ezt az egyébként - az Alaptörvény értelmében is - égvilágon semmilyen hatalommal és jogkörrel nem járó kinevezést akármelyik pozícióra elfogadta, az innentől közszereplőnek tekinthető, hiszen magát annak „nevezte ki”.

czako_cafolat.png

A Czakó Borbála által elnökölt szervezet cáfolata

(forrás: Facebook/ Hungarian Business Leaders Forum oldala)

Még mielőtt az ügy kiderült volna, a hívek kitörő örömmel és még nagyobb lelkesedéssel osztogatták a hírt, nyilván nekik is feltűnt, hogy Czakó Borbála személye sokkal pozitívabb kontextusba helyezi az egész kormányt királyságot. Ennek a Facebook-on számtalan bizonyítéka van, bár a balhé kirobbanása óta igyekeznek mindezeket eltávolítani. A látható nevek egyébként valamilyen posztot (miniszter, ispán stb) kaptak a "hatalomban", a töröltek pedig magánszemélyek, ezért jutottak a "radírozás" sorsára. Mondanivalójuk azonban mégis történelmi értékű.

agika_czako.png

amkborbelyczako.jpg

amkczako1.png

amkczako5.png

karnis_gaborneczako.png

(forrás: Facebook)

Mindez azt jelenti, hogy a vihar korántsem ült el. Annál inkább sem, hiszen az egyik, magát ispánnak tartó hölgy a cáfolatra ezt volt képes reagálni:

agikacafolat.jpg

Igen, valóban ugyanaz a hölgy, aki a „Ki kell, hogy ábrándítsalak, a felkérés megtörtént és már el is fogadta!” mondattal válaszolt annak az érdeklődőnek, aki kétségbe vonta az egész ügy hitelességét, s ezzel együtt Czakó Borbála miniszterelnöki legitimációját. Akkoriban még nyilván nem volt érdekes, hogy kormányuk vagy királyságuk van - ami jogos, hiszen egyikük sincs. A kérdés csak az, hogy akkor vajon a "Ki kell, hogy ábrándítsalak, a felkérés megtörtént és már el is fogadta!” ugyan kire vonatkozott? Nem beszélve arról a tényről, hogy az ugyanitt korábban megjelent írást, melynek címe a "Felállt az Apostoli Magyar Kormány" volt, még nagyon lelkesen osztogatták a hívők, s akkor még nem is volt probléma: kormány avagy királyság...? Nyilván nem, hiszen maga a kormányzó is megosztotta még április 23-án.

borbaly_cikkem.png

(forrás: Borbély József Facebook-profilja)

A történtek fényében kíváncsian várom, hogy a kormánynévsorban szereplők közül ki fog még elhatárolódni az Apostoli Magyar Kormánytól Királyságtól, vagy nevezzük akárminek. Minden esetre az ügy politikai egzotikum. Eddigi pályafutásom alatt ugyanis még egyetlen olyan esetről sem hallottam, amikor valakit úgy neveztek ki miniszterelnöknek, hogy az illető arról nem is tudott.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr348665728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tribuszer Zoltán 2016.04.26. 20:18:14

Lassan valami lépést tehetne erre felhatalmazott szerv ennek az ámokfutásnak a befejezésére........

nandras01 2016.04.26. 20:41:41

jókat röhögök a történeteken, de azért megkérdezem, hogy tényleg érdemes ennyi karaktert pazarolni ezekre a szalajtottakra?

Ricz the Ronin 2016.04.26. 21:30:58

@nandras01: Sajnos muszáj, hiszen nincs már OPNI, ahova be lehetne ezeket zárni.

Noname Watanabe 2016.04.27. 08:47:14

Addig nincs baj, amíg egymás közt baromkodnak és játszanak szellemi hatvankilencezést, de azért a pénztarháló hülyeségeiket olvasva viszketni kezd a tenyerem.

legelső MortalWombat 2016.04.27. 21:43:52

Mondjuk én nagyon kíváncsi lennék arra, hogy az alábbi személyek tudnak-e a pozíciójukról:
- Martonosi József (kecskeméti könyvvizsgáló)
- Dr. Pencz Kamilló és Dr. Lippai László (kecskeméti ügyvédek)
Mivel ebből kettő embert személyesen is ismerek, ezért egy kissé kétségbe vonom, hogy tudnak arról, hogy mekkora emberek lettek.

legelső MortalWombat 2016.04.27. 21:50:02

Ja, még 3 kérdés:
- Dr. Mészáros Attila (kecskeméti ügyvéd) tud róla, hogy ő a legfőbb ügyész?
- a Szent Korona Bank alelnökei (Haskó Béla - Soltvadkert és Vidéke Takszöv és Gellért Imre - Orgovány és Vidéke Takszöv) tudomásom szerint előzetesben vannak. Ez milyen szinten akadályozza őket a munkavégzésben?

Dzsontra Volta 2016.04.27. 22:11:12

Azért megnézném, hogy hány európai állam ismerné el Magyarország államformájának királysággá nyilvánítását :)

Teds 2016.04.27. 22:28:54

dr Lippai László hivatalosan cáfolta a kinevezését.

Teds 2016.04.27. 22:30:15

"Megkeresésére közlöm, hogy az Apostoli Magyar Kormánnyal semmilyen kapcsolatban nem állok. "Igazságügy miniszterré" történt "kinevezésemről" semmilyen tudomásom nem volt, Borbély József úr erről velem nem egyeztetett, meg sem kérdezett.
Hozzájárulok ezen nyilatkozatom nyilvánosságra hozásához.

Kecskemét, 2016. április 27. napján

Tisztelettel: dr. Lippai László ügyvéd"

Teds 2016.04.27. 22:48:40

@legelső MortalWombat:

Borbély Józsefet védtem 2006 ban egy nemtelen támadás alkalmával s abban is egyetértek vele hogy a közállapotok borzalmasak, sajnos benne az igazságszolgáltatáséval. Ez éppen olyan korrupt és szakmaiatlan, mint bármi más hatalmi ág itthon.

Felkérést nem kaptam és nem fogadtam el a kormányzó úrtól semmilyen posztra."

Az idézőjelbe tett szöveget bárhol, bármennyiszer lehozhatják egyben, változatlanul.

Tisztelettel
Dr. Havas Gábor

BiG74 Bodri 2016.04.27. 23:12:53

Ennyi ökröt, hihetetlen, de szórakoztatóan idétlen.

nu pagagyí 2016.04.27. 23:35:18

Szerintem ezek sem őrültebbek, mint a fungáló hatalom képviselői, Fekete Györggyel, Rezsi Szilárddal. A terep elő lett készítve, a hülyenép immár boldogan fogad mindenféle megváltót.
süti beállítások módosítása