Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Ezért süllyedt politikai mocsárba a MIÉP

2015. október 09. - Herczeg Sándor

Ha Csurka István még élne, akkor bizonyára szégyellné magát a Magyar Igazság és Élet Pártja láttán. A legutóbbi parlamenti választáson összesen 14 jelöltet kiállítani képes szervezet 0,04 százalékot szerzett, ami cirka 2 ezer szavazatot jelentett. Honlapjuk nyitóképe egy augusztus 20-i meghívó, Facebook-oldalukról pedig sok mindent elmond következő öt posztjuk.

Csurka 1993 és 2012 között elnökölte a pártot, amely halála után nemigen talált magára. Idén januári gyűlésükön összesen 43-an vettek részt, újra meg is szavazták elnöknek a korábban parlamenti képviselő Fenyvessy Zoltánt, aki akkor már két éve vezette a MIÉP-et. Némi felvillanást 2013-ban csak az jelentett, hogy két volt jobbikos honatya – Endrésik Zsolt és Rozgonyi Ernő – személyében országgyűlési képviselethez jutottak. Ami ezt követte, azt a "néma csend" szóképpel lehet leginkább jellemezni. A nemzeti radikalizmus valamikori zászlóvivői előrevivő gondolatok helyett a politikai mocsarat választották, s gyakorlatilag ugyanazt a 2 ezer embert szólítják meg a Facebook-on, akik tavaly rájuk adták a voksukat. Erejükről mindent elmond az a tény, hogy 2014-ben országos listát sem tudtak összehozni, ami azért valljuk be: csak azoknak nem jött össze, akik nem is akarták.

Októberi megnyilvánulásaikban nem csupán az utóbbi hetek egyik legértelmesebb ellenzéki megbeszélését ekézik, de Göncz Árpádot is lepatkányozzák, sőt egykori pártlapjukat szapulják a szokásos „SZDSZ-zsidó” konstellációban. Természetesen ismét előkerül a sajtó ócsárlása, ami ellen „internetkommandóval” védekeznének, – bármit is jelentsen ez – illetve disznókra rajzolt pártlogókkal mutatnak fityiszt a jó ízlésnek, egy népköztársasági címerrel tetézve.

miep_vona.png

 

miep_goncz.png

 

miep_zsidok.png

 

miep_disznok.png

 

miep_internet.png(A képek forrása: a Magyar Igazság és Élet Pártja Facebook-profilja)

Csak érdekességként: ez a párt 1998-ban és 2002-ben közel 250 ezer voksot kapott, sőt, még 2006-ban is közel 120 ezer "X" került MIÉP-es jelöltek nevei mellé. 

Tavaly tavasszal 2.054. Az okos ember a más kárából is tanul, az ostoba a sajátjából sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr747953110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuloppal 2015.10.15. 09:31:17

Nyaljátok ki a Gönzárpád seggét idióták!! Én teljességgel egyet értek velük! 2002-ben első szavazóként a MIÉP-re szavaztam, de az azóta eltelt időkben minden pártban csalódtam! Következő választáson 2006-ban a Jobbikban majd most már a Fideszben is és örülök, hogy újra előkerült a MIÉP mert ez az a párt ami nem változott amióta megismerkedtem velük... Amcsiseggnyaló Simicskó Fidesz meg Cukikutyus Vona fujjradikalisták Gábor Jobbik maszlagból elege van a Magyarnak! A mini libsi komcsi pártokat meg se említem mert szóra sem érdemes!

Szükségünk van a MIÉP-re mert elveszik az igaz Magyar eszme! Orbán úr vezetésével még csak-csak fellobban az igazi Magyar virtus, de annyira mocskos korrupt csapat vette körül, hogy az felháborító! Kell egy stabil szókimondó ellenzék és az nem a Jobbik hanem a MIÉP lesz!
süti beállítások módosítása