Van egy barátom, akivel kimerítő közéleti vitákat szoktunk folytatni. Számos eset akad, amikor nem értünk egyet, nemrégiben viszont meglepett. Ugyanis húzott egy olyat, ami még szerintem se nagyon jutott eszébe egyetlen gyakorló politikusnak se. Pedig akár választást is lehetne nyerni vele. Közzéteszem.

Természetesen tudom, hogy hipotézisem némileg illuzórikus, de mégis érdemes eljátszani azzal a gondolattal, hogy a pártok nem egymástól próbálják elszipkázni a támogatókat, hanem igyekeznek megnyerni mindazokat, akik gyakorlatilag 1990 óta passzívak. Hihetetlenül sokan vannak, amint azt a következő táblázat is mutatja:

Az összeállításból ragyogóan kiderül, hogy 1990-ben és 1998-ban az urnákhoz nem járulók jóval többen voltak, mint a választáson végül győztes formációra voksolók, 1994-ben pedig alig maradtak el ettől a számtól. A rendszerváltás óta lezajlott hét parlamenti voksoláson minden esetben jelentős tömeget alkottak azok, akik nem éltek jogukkal, hanem a passzivitásba „menekültek”. Itt most nem a bizonytalanok táborára utalok elsősorban, mert – ha átfedéssel is – közöttük mindig lesznek olyanok, akik az urnanyitásig meggyőzhetők, hanem az apolitikus rétegre. Ennek a bázisnak a meggyőzése pedig láthatóan nem megy egyetlen pártnak sem, sőt, az évek múlásával egyre jobban lemondanak róluk. Holott bennük van a legnagyobb rejtett potenciál – csak ehhez egészen újfajta politikai hozzáállásra lenne szükség. Ez azonban egy olyan országban, ahol a magukat polihisztornak gondoló pártvezetők, vagy „megmondóemberek” kívánnak dönteni marketing- és kommunikációs kérdésekben, soha nem fog menni, hiszen egészen egyszerűen nem értenek hozzá. Még konkrétabban: ha cipőt akarok készíttetni, akkor elmegyek egy cipészhez, hiszen ebben ő a szakember. Megcsinálhatom én is, de vagy nem lesz jó rám, vagy ha véletlenül igen, akkor rajtam kívül senkinek se fog tetszeni. Pedig ők lennének a választók.

(a fotó forrása: Index/Huszti István)

Ha még részletesebben átgondoljuk az adatokat, akkor arra is rájövünk, hogy az apolitikus réteg esetleges meggyőzéséhez a hozzájuk eljuttatandó üzenetek teljes reformjára is szükség lenne, hiszen a jelenlegiek vajmi keveset érnek. Több millió emberről lévén szó, teljesen nyilvánvaló, hogy a mostani politikai elit ehhez alkalmatlan, hiszen mondanivalójukat csupán a saját szemüvegükön keresztül, egyéni látásmódjuk szerint határozzák meg, ezekkel pedig képtelenek tematizálni az ominózus csoportot, mindössze a már egyébként is a zászlajuk alatt harcoló tábort fanatizálhatják. Érdekes egyébként, hogy nem látják a lehetőséget, miközben 2014-ben a passzívak száma meghaladta a 3 millió embert és 25 évre visszatekintve sem volt soha kevesebb 2 millió 300 ezernél. Korábban ugyanitt írtam, hogy a legutóbbi felmérés szerint a bizonytalanok aránya elérte azt a határt, ami 2014-ben elég volt a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségéhez. A nem szavazók tömege természetesen a szó ideológiai értelmében nem koherens csapat, ergo: egy párt soha nem tudja homogén egésszé formálni, de létszámuk alapján mégis sokat nyomnának a latban. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a semmiből, akár civil indíttatásból is, újabb formációk bukkannának fel, rendkívül nagy merítési lehetőséget kínálnának számukra. Az, hogy erre nagyon csekély a lehetőség, világosan mutatja, hogy a Jobbik 2003-as és az LMP 2009-es alakulása óta gyakorlatilag egyetlen figyelmet érdemlő párt sem született, melynek valóságszerű parlamenti álmai lehettek volna. A legutóbbi választásra – és a kampánypénz lenyúlására - életre hívott bizniszpártok eleve nem tartoztak ebbe a kategóriába.

Mindezzel együtt azt gondolom, hogy kár elfelejteni választásról választásra egy olyan létező tömegbázist, amely érdemben képes lenne változtatni a jelenlegi arányokon, miközben tudom, a részvételi arány soha nem lesz 100 százalékos. Ha majd a pártok korifeusai is rájönnek arra, hogy nem értenek a százas szögtől a nyakkendőjük igazításán át a profi kommunikációig mindenhez, akkor vethetnek egy pillantást azokra, akik úgy érzik: ez a politika már régen nem róluk szól, ezért alkalmasint befolyásolni sem képesek.

Pedig a végén ők is eldönthetnék, hogy hol szorít a cipő.