Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Gyurcsány a migráció Machiavelli-je

2015. szeptember 03. - Herczeg Sándor

A cél szentesíti a bevándorlót, vagy a bevándorló szentesíti a célt? A történtek fényében szinte mindegy. A volt miniszterelnök lépésének mindet kétséget kizáróan humánus voltát gyanakodva figyelem. Elsősorban 23 millió okból kifolyólag.

Alig egy napja az ATV robbantotta a köztudatba azt a videót, amely minden bizonnyal éppolyan véletlenül szivárgott el hozzájuk, mint amennyire az őszödi beszéd ki. A felvételen Gyurcsány Ferenc menekültekkel együtt távozik a Déli pályaudvarról, majd - mint kiderült - egy tíztagú szír családot fogad be, később pedig hat kurd is nála alszik. Természetesen az örök nyilatkozó Gréczy Zsolt DK-szóvivő rögtön aranyos képeket posztol a Facebook-on, melyből kiderül, hogy a Gyurcsány-család bizony rendkívül emberszabású és vendégszerető a bevándorlókkal, a gyerekek pedig különösen örülnek ennek a ténynek.

greczy_zsolt_facebook.jpg

(fotó forrása: Facebook/Gréczy Zsolt)

Valóban szép, sőt megcáfolhatatlanul humanista gesztus.

Melyre árnyék vetül.

Azaz gyönyörű tett lenne, ha a DK nem kürtölné tele mindezzel a számára elérhető összes médiumot, azzal a teljesen egyértelmű szándékkal, hogy pártjuk, a társadalom szinte teljes egésze által elutasított migrációs álláspontját, emberbaráti köntösbe bujtatva tolják le a nyilvánosság torkán. Ezen most sokan fel fognak háborodni, de attól ez a történet még legalább olyan szagos lesz, mint a zöldhatár mellett kialakult szeméttelep. Ugyanis, akinek nem teljesen szelektív az emlékezete, az nem felejtette el azt a magyarigazolvány, valamint az Orbán-Nastase megállapodásról szóló polémiát, valamint az akkori MSZP-s álláspontot, amely Gyurcsány szüleménye volt.

A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát. 
Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propaganda gépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a "23 millió román munkavállaló" beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek keltése. 

Félreértés ne essék. Az, hogy szír és kurd gyerekek nyugodt körülmények között tudtak aludni és jóllakhattak, kétségkívül nemes cselekedet. Ugyanakkor kénytelen vagyok feltenni azt a kérdést is, hogy ha 2001-ben Gyurcsány hazug módon 23 millió román állampolgárral nemzethalált vizionálva riogatott, akkor most miért fontosabb neki néhány bevándorló család. Nem beszélve arról, hogy a 2004. decemberi, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt a „nem” mellett kampányolva 800 ezer határon túli magyar áttelepülésének veszélyével állt elő. Niccolo Machiavelli már a középkorban is megmondta, hogy a politikának semmi köze az erkölcshöz, mi több,a hatalom megtartásának érdekében ravaszsággal és hazudozással is lehet élni. A neki tulajdonított – egyébként nem ő írta le – mondat, mely szerint a cél szentesíti az eszközt, Gyurcsány esetében kétesélyes, hiszen nem tudni: a cél szentesíti a bevándorlót, vagy a bevándorló a célt.

Szeretnék abban hinni, hogy az egyik sem igaz. Csak most jóval rosszabbak az oddsok, mint a péntek esti magyar-román előtt.

Ugyanis néhány ember áll szemben 23 millióval. Vagy 800 ezer magyarral.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr917758676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.04. 08:40:42

GYurcsány egy ostoba pojáca.

A vidékről elkószált gyerek spontán megtalálós sztorija után, most menekülteket ment, miután határontúli honfitársaink ellen uszított.

Hányinger a csávó, agyhalottak a támogatói.

kalevaleez 2015.09.04. 08:42:21

persze, mennyivel emberségesebb erdő péter bíboros nem-segítése, vagy éppen a fidesz menekült-démonizáló propagandája.

gyurcsány genya, ezért aludjon csak kint az utcán a gyerek. az megvan, hogy az itt született kisbabát ötnaposan kibaszták vissza az utcára, oszt egy elvetemült magyar befogadta őket?

nem baj fletó rohadék, mert befogadja őket, orbán, erdő péter (és a többi fideszes) meg jól megadja nekik ami jár.

mondtam én, az a tuti, ha felnégyelnek párat és kitűzik a kerítésre, az biztos elrettenti őket, amúgy fidesz módra erdő péter áldásával..

piha

Netuddki. 2015.09.04. 08:43:59

Sanyikám! Kb. 15 perc hírnevet szerzett a gyurcsány ezzel a húzással. Már régen elfelejtettem, erre újra elő kellett hoznod?

Mellesleg ez is az orbán rezsim semmittevésével szembeni beintés egyik formája. Ez az üzenete, ha nem esett volna le. Semmi köze a jótékonysághoz, és ezért a nagy felhajtás.
Ettől függetlenül nekem szimpatikus a cselekedet, ha a gyurcsány nem is és már régen távol kéne magát tartania a magyar "politikától".

A paturbány 2001-es baromságának a kommunikációját meg jól lqrták a maszoposok. Valójában senki nem akart itt az orbánékon kívül határon túli fidesz szavazókat. Mint sok mást is ezt is az élet igazolta, csak azért kellenek az orbánnak a határon túli magyarok, hogy rá szavazzanak, és meglegyen velük a 2/3-a. Ami mára már velük sincs meg, hiába szavazott a határon túliak 98%-a a fideszre.
Szóval ne 23 millió románozzon nekem senki, amikor a fidesz nyíltan nem éppen olcsó belpolitikai célokra használja fel a határon túli magyarokat...

Leylandi 2015.09.04. 08:58:54

Ha Gyurcsány annyira rendes akart volna lenni, az államtól kiprivatizált MOTIM-os jövedelméből létesíttetett volna egy ezer főt befogadó menekülttábort.
Így csak egy pojáca.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.09.04. 09:03:07

@bértrollbosszantó_kovi1970:

Tehát beismerted hogy az új szavazási rendszerbe nincs érdemi beleszólása a határontúli honfitársainknak, maximum 1-2 szavazat sorsáról dönthetnek.
Köszönjük, hogy elmondtad hiába hisztiztél, és hazudtál hónapokon keresztül ezokból.

Megjegyzem maga a tény, hogy határontúli honfitársaink a ballib főnökeid miért veti meg, mind a 98%-uk, azon elgondolkodnék a helyedben.
Akár számít a számosságuk, akár nem.
Mert a számosság, meg a befolyás az korántsem a lényeg ebben az ügyben sem.

Gyurcsány meg egy demagóg pojáca, akárhogy véded.

Booksi 2015.09.04. 09:18:49

Ez az a milliárdos egyébként aki sírva fakadt mikor nélkülöző édesanyja sanyarú sorsáról beszélt?
Hiteles minden mozzanata...

ob.szerver 2015.09.04. 09:29:07

Kibaszott unalmas a 23 millió románozás. 13 éve történt, annak kapcsán, hogy Orbán minden aláírt egy megállapodást, miszerint MINDEN román állampolgárok - nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül - azonos feltételek mellett vállalhatnak munkát Magyarországon. A kijelentés nyilvánvaló politikusi túlzás volt, hiszen rajtad és a legostobább fideszbarmokon kívül senki sem gondolta, hogy Romániában 23 millió munkavállaló van és azok egytől-egyig Magyarországra jönnek dolgozni. Ilyen jellegű sarkított, hatásvadász politikusi kijelentésekből naponta tucatnyi van. A 23 millió románozás azonban azóta is minden egyes nap többször felbukkan, mint valamiféle ősbűnként feltüntetett hivatkozási alap, amellyel leleplezhető és képmutatásként állítható be például az az aljasság, minthogy Gy.F. megvendégelt egy-két szír családot egy éjszakára. Szánalmas.

ob,szerver 2015.09.04. 09:48:07

Gyurcsány a valaha élt legnagyobb politikus.
Aki bántani merészeli, az diktatúrát akar, és fideszbarom.
Minden mondatát kiforgatták, amit meg nem azt nem is modta.
Mindenkin segít, szíreken, eltévedt kislányokon, soha nem loptt, hazudott, mint Orbán.
Az egyetlen probléma a szerénysége, és csak ezért tudják aljasul támadni folyamatosan, mert nem akarja megvédeni magát a nemtelen támadásokkal szemben.

kevéssé_biztató 2015.09.04. 09:58:49

Kedves Blogger!

Niccolò Machiavelli két c-vel írandó, maga következetesen eggyel írja. Ezek után engem speciel abszolút nem érdekel a véleménye, még akkor sem, ha adott esetben igaza van. Egyes, leülhet.

Netuddki. 2015.09.04. 10:01:03

@Ballib Cenzúra: Nekem csipogsz kicsi fidesztroll? A tolvaj gazdáddal foglalkozz, ne velem!

Netuddki. 2015.09.04. 10:02:43

@ob,szerver: A gyurcsány messze nem a legnagyobb politikus. Akkor lenne az ha ő darálta volna be az orbánt és nem fordítva. Alkalma pedig volt bőven, e helyett most az orbán van a magyarok nyakán és szívja a vérüket.

2015.09.04. 10:10:57

Vajon a csúti dakota miért nem vitt be a házába vagy 2 családot ?
Biztosan nem telt rá a lopott milliárdokból.
Én nem szeretem Fletót, de még ha ostoba is, még ha buta is, de ő legalább nem a lopott pénzből lett milliárdos.

Amúgy pedig aki itt nyalja a dakota seggét, fényesre polirozza a hátsó fertályát, az emlékezzen csak vissza, ki is volt az a hős szabadságharcos, aki a Trianon miatti parlamenti emléknapon, felállt és kivezette birkanyáját a megemlékezésről ! Az akit
imádtok, és akinek akkor nem volt fontos hogy mi van a határon túliakkal. A Viktor !

Ám amikor hatalomra került, akkor rögtön fontos lett neki és az lesz később is--a külföldi magyarok szavazata. De csak szavazzatok rá nyugodtan. Megkapjátok a jutalmatokat .

De tapsikoljatok, tüntessetek érte,ám ha kivonul a BMW , az OPEL, és még egy két német cég, akkor nyugodtan mehettek majd a csúti stadionba füvet legelni és bőszen tapsolni a kárpátok dakota géniuszának.

És közben harci dakota énekeket fogtok zengeni, amely megörökiti a hős harcos vezér nagy tetteit . Mert azt amit ő tett, még Rákosi "pajtásnak" sem sikerült. Ezt az országot ő és bandája tette tönkre !

Sesquatch 2015.09.04. 10:25:08

@jános515: "Vajon a csúti dakota miért nem vitt be a házába vagy 2 családot ?
Biztosan nem telt rá a lopott milliárdokból.
Én nem szeretem Fletót, de még ha ostoba is, még ha buta is, de ő legalább nem a lopott pénzből lett milliárdos. "

El kell keserítselek - Gyurcsány ugyanúgy lopott pénzből lett milliárdos (lásd hogyan tudta megvenni állami banki segítséggel az állami üdülőket potom pénzért) mint Orbán. Ebben egyik kutya másik eb.

Netuddki. 2015.09.04. 10:31:24

@Sesquatch: ,és holló a hollónak nem vájja ki a szemét...

patkányarcúáginéni 2015.09.04. 11:11:10

@jános515: Nyomorult Gyurcsány-fan vagy, ugye tudod?

Azt hiszed mindenkit leugathatsz, ostoba szarjankó!

ursus artos 2015.09.04. 11:22:59

@kalevaleez: " fidesz menekült-démonizáló propagandája"
Milyen démonizáció, bazmeg????
ne told már túl a biciklit!

ursus artos 2015.09.04. 11:25:49

@jános515: "Vajon a csúti dakota miért nem vitt be a házába vagy 2 családot ? "
Mert nem az ő feladata. Mert nem Gyurcsány Ferenc mondja meg, hogy mit kell tennie.
De visszakérdezek!
Vajon a legnagyobb demokrata miért nem tette ki a szakdolgozatát az internetre: Pláne azután, hogy ő maga szólította erre fel Orbánt! A többit tudjuk.

Pánikrohamosztagos 2015.09.04. 11:55:19

A meseműsor ott kezdődik, hogy ezek a jövevények szíriaiak

Messziről lerí róluk, hogy fekete-afrikaiak, még csak nem is hasonlítanak egy arabra. Ezt a hazugságot lehet hogy kivételesen nem Gyurcsány találta ki róluk, hanem - megfelelni akarván az elvárásoknak - ők adták ki magukat szíriainak, háthe ezt is benyalja az ostoba európai

A migránsok hazugságai, Gyurcsány szerepjátszása és a médiamanipuláció mind egymásra rakódnak a migránsok ügyében. Jó lenne ha most már hagynának bennünket egy kicsit józanul gondolkodni

Nagyjából ennyit is

Alick 2015.09.04. 12:35:48

@Sesquatch: "Én nem szeretem Fletót, de még ha ostoba is, még ha buta is, de ő legalább nem a lopott pénzből lett milliárdos."

:)))) csak a magyar alumíniumipar nagyrészét elvtársi zsebprivatizáció keretében különbejáratú hitelből, hugyért-szarért lenyúlta.

Szumi 2015.09.04. 12:44:33

az ostobaság éppúgy képtelen kiürülni az emberi szervezetből, mint a nehézfémek - ezért van az, hogy a gyurcsényféléknek még van táboruk.

Ma Baker 2015.09.04. 13:16:58

@kalevaleez: "persze, mennyivel emberségesebb erdő péter bíboros nem-segítése, vagy éppen a fidesz menekült-démonizáló propagandája."

Erdő Péter a kolozsvári rabbi fiaként lett bíboros. Innentől a legtöbb magyar katolikus szemében nem hiteles, nem is foglalkoznék vele.

A fidesz szerinted hogy démonizálja a bevándorlókat? Úgy, hogy azt mondja teljes joggal, hogy a bevándorlók között lehetnek terroristák és mindenkit ellenőrizni kéne emiatt határátlépéskor? Vagy hogy azt mondja, a bevándorlók max fele menekült és a többi migránsnak semmi keresnivalója itt?
Szerintem ezekkel a kijelentésekkel szinte nincs ember aki ne értene egyet. Tehát minden lehet, csak nem démonizálás.

IP címmel leégett pecás 2015.09.04. 13:21:43

@Leylandi:"Ha Lévai Anikó annyira rendes akart volna lenni, a felcsúti stadion árából létesíttetett volna egy ezer főt befogadó menekülttábort.

harcsapaprikás 2015.09.04. 13:23:20

A mi dolgunk nem az hogy emberségesek legyünk a "menekültekkel"hanem az, hogy minden lehetséges eszközzel elrettentsük őket. Iszlám = dögvész.

Anyád a baráthal 2015.09.04. 13:31:19

Szerintem Gyurcsány nem ostoba. Persze erkölcstelen és szociopata, de az más kérdés. A sok baromnak az nem tűnik fel, hogy nem a mostani bevándorlási számok a riasztóak és katasztrófával fenyegetőek, hanem a trend.

Sem az EU, sem pedig ez a magyarországi (először magyart akartam írni, de az tévedés lett volna) ballib ellenzék nem képes olyan megoldást felvázolni, ami kezelné a várható rohamot, ami már úton van vagy indul.

Szinte az összes intézkedési javaslatuk (és a nyilatkozataik) csak felhívás keringőre: azaz motiválná a csürhét, hogy még több jöjjön.

N. Barbie 2015.09.04. 13:59:15

@ob.szerver:
"Kibaszott unalmas a 23 millió románozás. 13 éve történt, annak kapcsán, hogy Orbán minden aláírt egy megállapodást, miszerint MINDEN román állampolgárok - nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül - azonos feltételek mellett vállalhatnak munkát Magyarországon. A kijelentés nyilvánvaló politikusi túlzás volt, hiszen rajtad és a legostobább fideszbarmokon kívül senki sem gondolta, hogy Romániában 23 millió munkavállaló van és azok egytől-egyig Magyarországra jönnek dolgozni. Ilyen jellegű sarkított, hatásvadász politikusi kijelentésekből naponta tucatnyi van. A 23 millió románozás azonban azóta is minden egyes nap többször felbukkan, mint valamiféle ősbűnként feltüntetett hivatkozási alap, amellyel leleplezhető és képmutatásként állítható be például az az aljasság, minthogy Gy.F. megvendégelt egy-két szír családot egy éjszakára. Szánalmas. "

Tegyuk fel, hogy a fentiek igazak, habar gyurcsanyrol leven szo ez eleg nehez.
Akkor egy masik pelda:
Evek ota megy ballib/szellib oldalon a hiszti, hogy Gyongyosi a zsidok osszeirasat kovetelte a parlamenti felszolalasaban. Termeszetesen aki vegignezte a kapcsolodo felszolalast es 20-nal tobb IQ-ja van, azoknal a napnal vilagosabb, hogy ilyenrol szo sem volt, csak az elhangzottak kiforgatasa.
Megis evek ota ezt sulykoljak a ballib ostobasagi verseny dontosei.
Ez nem zavar?

Vagy mas. gyurcsany tolerans es egyutt vonul a ciganyokkal, ha onnan var par szavazatot, buzi, ha onnan stb. A magyarokert egyszer nem allt ki, ez teny. De gondolom ezeket se szavazatszerzesert csinalja, csak puszta embersegbol. Aha, persze.
Namost nezzuk azt amikor Vona kiskutyakkal mert fenykepezkedni. Mit hallunk azota ballib oldalon?
Huuu ez a verengzo vadallat csak meg akarja vezetni az embereket stb.

Megvan a lenyeg? Ha a mar sokat bizonyitott magyargyulolo gyurcsany csinal valamit, ami ugy nez ki, ugy hapog es olyan, mint egy kacsa, az akkor se az.
De ha mas csinal hasonlot, na akkor a legrosszabbat kell feltetelezni es elfogadni.

turista a saját országában 2015.09.04. 14:29:47

@N. Barbie: "A magyarokert egyszer nem allt ki, ez teny."

Kik azok a magyarok? Csak nem olyanok, mint te?

N. Barbie 2015.09.04. 14:46:42

@turista a saját országában: Ennyit tudtal leszurni abbol, amit irtam? Gratulalok.
Bocs, kihagytam esz szot, az atlag magyarokra gondoltam. Aki nem buzi magyar, aki nem cigany magyar stb.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 15:29:57

Egyet nem szabad elfelejteni.
A Fidesz célja a 2004-es népszavazással (mint Mikola véletlenül elkotyogta) nem volt más, mint határon túli szavazók szerzése. A többi csak hazaffyas mázzal leöntött maszlag volt. Az MSZP ez ellen harcolt teljes joggal. Mert miért kellene Romániában élő, ott dolgozó és ott adózó embereknek abba beleszólniuk, hogy nálunk ki kormányozzon?!

5perc 2015.09.04. 15:48:28

Románia biztonságos ország.

N. Barbie 2015.09.04. 15:55:14

@Frady Endre: Hogy miert? Talan mert nem ok valasztottak, hogy ott eljenek, adozzanak stb.
Masreszt neked lehet, hogy hazaffyas mazzal leontott maszlag, nekik viszont jol esett, hogy ha csak ennyivel is de gondol rajuk az anyaorszag.
Felesleges tovabb magyarazni, ugyse erted meg ezt sem.

5perc 2015.09.04. 15:58:34

@Anyád a baráthal:
"Sem az EU, sem pedig ez a magyarországi (először magyart akartam írni, de az tévedés lett volna) ballib ellenzék nem képes olyan megoldást felvázolni, ami kezelné a várható rohamot, ami már úton van vagy indul."
Az eu felvázolt egy lehetőséget, ezt orbán megtorpedózta, majd azt mondta, hogy az eu nem képes felvázolni ilyet.
A ballib ellenzék azt mondta, hogy a kerítés nem megoldás, a kirekesztés pártiak azt mondták ez a megoldás, aztán kiderült, hogy lógumit nem ér.
A ballib ellenzék azt mondja, hogy a probléma gyökere nem nálunk van, én hozzáteszem, hogy a megoldást valahol az isis felszámolásánál kezdődik, meg hogy az elsődleges befogadóországoknak megadni minden szükséges eszközt, hogy a menekültek életszerű vitelt folytathassanak a táborokban: étel, víz, sátor, legfőképpen megfelelő szintű oktatás!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:06:02

@N. Barbie: Ha csak arról szólt volna, hogy kapjanak jelképes állampolgárságot, amivel elismeri az anyaország, hogy ők is ide tartoznak, az tökéletesen rendben lett volna. Abszolút megértem, hogy jólesett volna.
De O.V. csak szavazóként tekintett és tekint rájuk. Számára ők is csak alattvalók.

N. Barbie 2015.09.04. 16:17:20

@5perc:
"Az eu felvázolt egy lehetőséget, ezt orbán megtorpedózta, majd azt mondta, hogy az eu nem képes felvázolni ilyet."
Feligazsag. Az EU azt mondta, osszuk el a bevandorlokat. Erre orban joggal beintett, ugyanis egy orszagot se lehet kenyszeriteni, hogy fogadjon be idegen embereket.
Majd orban, szinten joggal, hozzatette, hogy ez azert nem megoldas, mert csak ha jol emlekszem 40e bevandorlorol volt szo. Itt jon a kerdes, hogy ok, ezt megcsinalod egyszer, belemegy minden orszag, es a tobbivel mi lesz, merthogy mar most sokkal tobben vannak, mint 40e. A kovetkezo evekben millios nagysagrendu lesz, ha az EU ugyanigy tokol a megoldassal.

"A ballib ellenzék azt mondta, hogy a kerítés nem megoldás, a kirekesztés pártiak azt mondták ez a megoldás, aztán kiderült, hogy lógumit nem ér. "
Hazugsag. A ballibak tenyleg ezt mondtak, persze mas megoldasi javaslat nelkul. Az ertelmes emberek (nem, nem kirekesztes partiak) meg nem mondtak, hogy ez a megoldas, csak, hogy a megoldas egy resze, amivel legalabb lassitani lehet majd (ha mindket kerites kesz lesz) az illegalis horda nyomulasat.

"A ballib ellenzék azt mondja, hogy a probléma gyökere nem nálunk van, én hozzáteszem, hogy a megoldást valahol az isis felszámolásánál kezdődik, meg hogy az elsődleges befogadóországoknak megadni minden szükséges eszközt, hogy a menekültek életszerű vitelt folytathassanak a táborokban: étel, víz, sátor, legfőképpen megfelelő szintű oktatás!"

Feligazsag. A problema gyokere tenyleg ott van, csak gondolom az vilagos, hogy egyik orszag sem szeretne feltartott kezzel varni addig, amig a helyzet ott megoldodik.
Ellatast meg MO-n is kapnak, elsodlegesen ott, ahova kuldtek oket: a taborokban.
Nem a palyaudvarokon, tereken vagy akarhol ahol epp megallnak pihenni. Ha nem megy a taborba es igy hianyt szenved valamiben, onnantol mar az o baja. Csak akkor egyreszt nem kell kidobalni az etelt, egyeb dolgokat, amiket a taborba vagy azon kivul kap, masreszt nem kell telesirni a kulfoldi sajtot a hazugsagaikkal.

Szerintem valami ilyesmi tablakat kene kirakni, ha mar mindenkepp raknak ki valamit:
"Tisztelt illegalis bevandorlok es menekultek!

Kerjuk annak a tenynek az elfogadasat es az ehhez mert viselkedest, hogy ti itt hivatlan vendegek vagytok, akik egy szuveren orszag hatarat illegalisan leptetek at. Ebbol kovetkezoen hivatalos eljarasban kell reszt vennetek es ez nem valaszthato opcio.
A vendegstatuszba nem fer bele a kovetelozes, tuntetgetes. Ha kapsz valamit a magyaroktol, azt illik megkoszonni es utana csendben maradni. Ha mindez nem tetszik, nyugodtan tavozhatsz az orszagbol abba az iranyba, ahonnan jottel."

fidesz maszop dk egykutya 2015.09.04. 16:22:29

@Ballib Cenzúra: ja, olyan mint orbán, és az ő agyhalott támogatói. Ez nem véletlen, hiszen mindketten erős mszmp-kisz-es múlttal rendelkeznek, na meg az agyhalott támogatóik is ugyan azokból a körökből kerülnek ki.

N. Barbie 2015.09.04. 16:26:33

@Frady Endre: Az OV resz igaz. A jelkepes allampolgarsag az milyen? Kapjon egy darab papirt amivel kitorolheti? Vagy amit kirakhat a falra, habar nem er vele semmit?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2015.09.04. 16:32:04

@N. Barbie: Ez az egész úgy lett beállítva, mint egy gesztus. Csak éppen gusztustalan gesztus, mert sötét játszmák húzódtak a mélyén, aminek máig isszuk a levét a határ mindkét oldalán.
A legjobb az lenne, ha EU révén nem is lennének határok, amitől ez az egész dolog okafogyott lenne, de ettől az utópiától még messze vagyunk.

N. Barbie 2015.09.04. 16:40:10

@Frady Endre: Az mit takar, hogy maig isszuk a levet? Azon a 120e szavazaton semmi nem mult, ugyanugy orbanek lennenek kormanyon.
Az EU reven nincsenek belso hatarok, nem tudom feltunt-e eddig.
Ha arra gondolsz, hogy ne legyenek kulon orszagok, az egy idetlen ostobasag.

5perc 2015.09.04. 16:40:12

@N. Barbie:
"Ellatast meg MO-n is kapnak, elsodlegesen ott, ahova kuldtek oket: a taborokban."
Megfelelő oktatást biztosan nem kapnak, évek vesznek el az életükből.
Persze adminisztratívan egyből el lehetne intézni, gyorsítottan ki kell adni nekik a menekültstátuszt ott helyben a Keleti pályaudvaron, semmilyen egyezményt nem szegünk meg, mehetnek Németországba. Persze akkor 3 nap alatt vége lenne a kormány hisztilehetőségének és akkor egyből megint a lopásra terelődne a szó.

"akik egy szuveren orszag hatarat illegalisan leptetek at"
Biztosan nem mindegyikük lépte át illegálisan.

"Ha kapsz valamit a magyaroktol, azt illik megkoszonni "
Nyugi, amit a magyaroktól - pl tőlem személyesen - kapnak, azt megköszönik. Akinek nincs mit megköszönni, annak nem köszönik meg.

Ami egyértelmű: a menekült válság megoldásában a kormánynak egyetlen hasznos ötlete sem volt. Egyetlen egy sem. Amit csináltak is, az becsődölt, és mára már másképp kell kimagyarázkodniuk.

N. Barbie 2015.09.04. 17:12:19

@5perc:
"Megfelelő oktatást biztosan nem kapnak, évek vesznek el az életükből.
Persze adminisztratívan egyből el lehetne intézni, gyorsítottan ki kell adni nekik a menekültstátuszt ott helyben a Keleti pályaudvaron, semmilyen egyezményt nem szegünk meg, mehetnek Németországba. Persze akkor 3 nap alatt vége lenne a kormány hisztilehetőségének és akkor egyből megint a lopásra terelődne a szó."

Hatasvadasz demagogia.
Peldaul a szir menekultek: evek ota polgarhaboru van, magyarul oktatas sem hiszem, hogy lenne. majd honapokat vandorol, ertelemszeruen ott sincs. De magyarorszagon mar nem tud varni par hetet (milyen evek vesznek el?), mig elbiraljak a dolgait, o mar a megerkezes masnapjan tanulni akar. Ugyan mar.
Persze, lehetne boldog-boldogtalannak magyar menekultstatuszt adni, ha olyan hulyek lennenk, hogy kiadnank mindenfele azonositatlan es azonosithatatlan jottmentnek magyar iratot. Ez remelem csak egy vicc volt.

"Biztosan nem mindegyikük lépte át illegálisan."
Nem, csak a 99%-uk, haladjunk tovabb.

"Nyugi, amit a magyaroktól - pl tőlem személyesen - kapnak, azt megköszönik. Akinek nincs mit megköszönni, annak nem köszönik meg."
Persze, hogy meg, aztan azzal a lendulettel a nagy resze megy a kukaba. Az meg ertelmezhetetlen, hogy akinek nincs mit megkoszonni, annak nem koszonik meg. Minden adofizeto magyar befizeteseibol veszi az allam a dolgokat, attol, hogy pl. egy rendor adja oda a kezebe (hagyjuk a dehatazeuadott8millioeurot szintu dumat, az 1 hetre se eleg).

"Ami egyértelmű: a menekült válság megoldásában a kormánynak egyetlen hasznos ötlete sem volt. Egyetlen egy sem. Amit csináltak is, az becsődölt, és mára már másképp kell kimagyarázkodniuk. "

Neked ez az egyertelmu. Gondolkodo embereknek meg az, hogy megkerdezik, megis mi mast varsz a magyar kormanytol amig meg csak korvonalakban sincs egyseges, atfogo, a mai es a tavolabbi, meg nagyobb bevandorlomennyisegre tervezett bevandorlas-kezelesi EU program???

KUHULIN 2015.09.04. 17:52:02

@5perc: "Persze akkor 3 nap alatt vége lenne a kormány hisztilehetőségének"
Hát ja. Már mindenki eljött aki akart, ezeket itt 5 perc alatt regisztráljuk, indítunk 15 vonatot németországba, oszt' jónapot! Elég egyszerű kis lélek vagy. Kíváncsi vagyok mit dolgozol...

Szemita Anti 2015.09.04. 18:42:13

Bocs, de pár seggnyalóján kívül, akinek amegélhetése függ tőle, ki nem szarja le Magyarországon ezt a patkányt?

Szemita Anti 2015.09.04. 18:44:01

Azt egyébként tudja valaki, hogy ez a patkány miért nem menetel már Hegyeshalom felé a migránsok élén az autópályán? :D

Szemita Anti 2015.09.04. 18:49:53

@kalevaleez:

"persze, mennyivel emberségesebb erdő péter bíboros nem-segítése"

A keresztények NEM hülyék, bármennyire is ezt feltételezitek róluk. És pláne nem ellenségei a SAJÁT családjuknak, közösségeiknek, hazájuknak.

Tudod, Jézus azt tanította, hogy "legyetek OKOSAK, minta kígyó, és szelídek, mint a galamb".

Ebből az OKOSNAK LENNI parancsot nem akarják sehogy se megérteni a hozzád hasonlók :)

Szemita Anti 2015.09.04. 18:53:04

@jános515:

"Én nem szeretem Fletót, de még ha ostoba is, még ha buta is, de ő legalább nem a lopott pénzből lett milliárdos."

Te tényleg ennyire tájékozatlan vagy? :D

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.04. 19:07:14

@ob.szerver:

Sajnos ez nem igaz.

Aki átélte a ballibek népszavazási kampányát, az tudja: aljas, embertelen, szánalmas hányás volt, mely nem mosható le 10 arab PR-babusgatásával.

Maga Gyurcsány is elismerte, hogy hibázott annak idején. De a ballib fanatikusok máig az akkor szövegeket gágogják.

kilincs ami nincs 2015.09.04. 19:17:12

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van, aki egyszer balliberális vagy szélsőjobboldali nézeteket vallott, az nem tudja magáról azt lemosni sehogysem. Esetleg csak akkor, ha Bulgáriába települ át kanosszajárás gyanánt (Gyurcsány is éppen ezt tervezi).

ob.szerver 2015.09.04. 19:43:36

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: ű

Soha ne zavarjanak meg a tények. A 23 millió román 2002-ben volt, a népszavazás 2004-ben. A nép súlyos mértékben leszavazta - na nem azért, ami miatt le kellett, hogy a fidesz ne adhasson választójogot azoknak, akik nem itt élnek, miközben mi nem befolyásolhatjuk a szavazatunkkal az ő életüket - hanem azért, mert mi (én nem) mindenkit gyűlölünk, beleértve a ht-akat. Amíg a fidesznek nem jutott eszébe a pár százezernyi import szavazat, le sem szarta a káp-ot.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.05. 07:07:55

@ob.szerver:

A nép nem szavazta le. A népszavazás eredménytelensége nem jelent nem szavazatot. Szóval eleve hazudsz.

A ballib kampányban szó se volt szavazati jogról, hanem az volt a lényege: a szaros, koszos jöttment cigányok nehogy felzabálják a gazdag Magyarországot.

Szóval ne hazudj. Lehet ellenvéleményt mondani hazudozás nélkül is. Próbáld meg, te is jobban fogod érezni magadat.

ob.szerver 2015.09.05. 07:41:41

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

Te tényleg kibaszott ostoba vagy. Utolsó reakcióm rád, evör.
1. Aki nem támogatta, otthon maradt, mint pl. én. (És persze azok is, akiket az egész kérdés nem érdekelt.) 38% ment el, és csak 51,5-48,5 volt az igenek javára. A szavazók nagy többsége nem támogatta.
2. A káp mindig is a szavazati jogról szólt és semmi másról, még akkor is, hogy ha túl hülye vagy ahhoz, hogy megértsd. Az erdélyi magyarok korlátlan számban és egyszerűsített eljárással jöhettek az országba káp nélkül is, és jöttek is százezrével. Senki nem kampányolt az ellen, hogy azok a magyarok, akik ide akarnak jönni, ne jöhessenek, ugyanakkor nem is támogatták azt, hogy Székelyföld kiürüljön. Az erdélyiek lerománozása politikai oldaltól függetlenül jelen van a közbeszédben, mert mint ahogy már mondtam, mi mindenkit gyűlölünk.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.05. 07:45:54

@ob.szerver:

Aki otthon maradt, azt nem érdekelte a kérdés.

Aki elment, azoknak az enyhe többsége támogatta.

Szóval ismétlem: ne hazudj.

A kérdés az állampolgársági eljárás könnyítése volt a külföldi magyarok számára, nem az, amit te állítasz.

A Székelyföldet zárjuk le kerítéssel szerinted? Teljesen elment az eszed?

A lerománozás valóban nem csak a ballibeknél megy. Ez egyetlen igaz állításod eddig ebben a vitában.

TappancsNyuszi 2015.09.08. 21:49:35

@ob,szerver: illetve Gyurcsány elkövetett egy óriási hibát, amiért a politikusok 'kitörték a nyakát': belenyúlt a zsebükbe és kiszámolta, hogy mennyivel kevesebb fizu kéne nekik. Aljas, undorító húzás! Nem. Gyurcsányról azonos véleményen vagyunk :)

TappancsNyuszi 2015.09.08. 21:58:27

@N. Barbie: át lehet települni. Anyám is átjött, amikor még tilos volt. Csókolom, amint áttelepült, fizeti az adót, a magyar kormány az ő vérét is szívja, egyből van állampolgárság, szavazati jog, stb. Azt pedig halkan teszem hozzá, hogy pl határontúlon a pap a temploban I-ten helyett fideszt mond... nem, köszi, ebből nem kérek, birka van elég határon belül is.

TappancsNyuszi 2015.09.08. 22:07:02

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: jesszus, hol volt szó kerítésről? Édesem, szalonmagyarként előbb a nyelvet kéne bírnod, legalább egy értőolvasás erejéig.

TappancsNyuszi 2015.09.08. 22:09:12

@Szemita Anti: lehet, te pedig a kereszténység alapjaival nem vagy tisztában, kisfiam. Tanulmányozd még egy kicsit Jézus tanításait. Gyere vissza, ha már van némi fogalmad a kereszténységről, addig ne égesd a jókeresztényeket ostoba fecsegéseddel.

TappancsNyuszi 2015.09.09. 21:01:26

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: olvasom, olvasom, mégse látom benne a kerítést. Idéznéd, kérlek? Ha már mindenki hazudozik, legalább te légy őszinte ;)

TappancsNyuszi 2015.09.10. 13:13:10

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: idéuni nem tudsz, csak szövegelni. Na szép. De persze mindenki hülye és hazudik. Nem unjátok még, hogy sorra derül fény a ferdítéseitekre, ballépéseitekre de közben folyton másra mutogattok? Birka vagy, az is maradsz.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.10. 13:48:42

@TappancsNyuszi:

Nem szoktam ferdíteni. Melyik ballépésemre derült fény?
süti beállítások módosítása