Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Boross Péter leszédült a politikai térképről

2015. augusztus 21. - Herczeg Sándor

Az egykori kormányfő minapi megnyilvánulásával kapcsolatban csupán két kérdésem van. Milyen okok miatt érzi szükségét a pár nap múlva 87 esztendős politikus, hogy szervilizmusból példát mutasson, s vajon miért nem olvassa Antall József korábbi megnyilatkozásait?

Nem véletlenül firtatom mindezt. Ugyanis a www.antalljozsef.hu oldal idézetei között egyebek mellett ez is megtalálható:

Egyetértek azzal, amit akár Adenauer, akár Franz Josef Strauss csinált: a CDU-tól és a CSU-tól jobbra álló politikai erőket lehetőleg nem engedték be a parlamentbe. Különösen nem szabad ezt egy olyan országban lehetővé tenni, amelyiket nagyon könnyen vádolnak szélsőséges megnyilvánulással.

Az MDF egykori prominense jobban járt volna, ha a migráció témakörében nem feltétlenül az emberek eltérő bőrszínének kontextusában értekezik etnikai problémákról. Valaha mégis egy kormányt vezetett, lehetnének elképzelései arról, – de legalábbis emlékei – hogy milyen mondatok használatával kerül ki valaki a politikai térképről. Nem hinném, hogy a XXI. században a legnagyobb gondot az arcszín jelentené, az igazi leckét sokkal inkább a fejben lévő gondolatok megismerése adja fel. A Magyar Hírlapnak adott interjújában Boross Péter elég szerencsétlenül vont párhuzamot a bevándorlás valóban rendkívül megterhelő ügye és az etnikai kérdés között, s ezzel ürügyet adott a gumicsontdobálásra azoknak, akik magukat szentként beállítva, válogatás nélkül fogadnának be mindenkit, tekintet nélkül az ország teherbíró képességére – csak azért, mert rühellik a regnáló kabinetet. Sokkal jobban tette volna, ha megvárja Lázár János ünnepi beszédét, melyet Hódmezővásárhelyen mondott:

Ismét a kereszténység és a nyugat végvára lettünk – fogalmazta meg ünnepi beszédében Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: a migránsok helyzetével kapcsolatban a csak a befogadást hangsúlyozó „nyitott gondolkodók” nem viselik a kormányzás felelősségét. Ők általában nem vidéken, hanem a nagyvárosokban élnek, és nem az emberek érdekeit képviselik. Ki kell mondanunk, hogy nincs erőnk cipelni a váratlan többletterheket – fogalmazott a miniszter, aki emlékeztetett, hogy mindezt a német, olasz, angol és görög vezetők is megtették. Nem szabad, hogy olyan mentőhajó legyünk, amely nem bírja a menekültek terheit, és mindenki vízbe fúl, ez csak a követelőzők felelőtlensége.

Nem tette, az egykori miniszterelnök inkább még olajat is öntött a tűzre, holott vendéglátóipari igazgató, illetve jogász volt és nem genetikus. Az ilyen kijelentéseknek éppen ezért semmilyen értelme nincs, haszna pedig még annál is kevesebb:

Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.

Ugyanakkor bármennyire is félresikerült Boross néhány megjegyzése, az interjú egyéb részeiben találunk megfontolandó szavakat is. A baj csupán az, hogy a fentiek negligálják őket, holott egy normálisan működő demokráciában az egykori miniszterelnökök meglátásainak súlya van. Az más kérdés, hogy Boross Péter miért gondolja: neki jobbról kell előzni a kormányt, s miközben ezt teszi, akkora lendületet vesz, ami leszédíti a politikai térkép jobb széléről.

ajpek_orsi_index.jpg

(a fotó forrása: Ajpek Orsi Index)

Teljesen felesleges megállapításai nélkül is jól tudjuk: a neoliberális befogadás-pártiaknak – akik leginkább saját szobájukban, klaviatúrájuk ütögetésében élik meg gyönyörüket – is fel kellene fogniuk eszméik tökéletes helytelenségét. Távolról sem szabad azt hinni, hogy csak a mi hajónk süllyed. Igaz ugyan, hogy a végeken kapott léket, a brüsszeli bürokratáknak pedig a hajóorrban van a kajütjük, de velünk együtt merülnek alá, ha továbbra is csak mi lapátoljuk ki a vizet. Ez utóbbiakban – konkrétan az Európai Unió kapcsán megfogalmazott észrevételeivel - még egyet is értek Boross Péterrel, s éppen ennek okán nem célszerű az emberek bőrszínével előhozakodni, hiszen az ilyen felvetések még egy alkalommal sem hoztak megoldást a történelemben.

S még valami. Idős, már nem hivatalban lévő politikusok - pláne ha kormányfők voltak - alkalomadtán igyekeznek megfellebbezhetetlen igazságokat kimondani, helyenként pártok feletti értelemben is. Úgy tűnik, hogy ezt nekünk még tanulnunk kell, s a haza bölcse jelző még sokáig csak Deák Ferencet illeti meg.

Ezt pedig szintén Antall József mondta:

Három részre kellene vágni, ha külön akarnák választani bennem a keresztényt, a liberálist és a magyart.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr787722758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2015.08.21. 15:39:26

Boross nyilatkozata nem ér meg egy blogot, mindenki tudja mit akart mondani, bármilyen papírba csomagolta is....
Persze ha reszelni akarjuk a fingot, akkor lehet róla blogolni akár hetekig, mint Merkel leszakadt arcáról.
(Bár asszem mostanában szakad csak le igazán....)

Karipapa01 2015.08.21. 16:05:05

@röf: Egy miniszterelnök, egy politikus ne "csomagoljon bármilyen papírba"! Ebbe csomagolhat egy kommenter, az is csak óvatosan. Különben is ő soha nem volt miniszterelnök, csak kellett valaki az elhúnyt Antall József helyett, aki átmenetileg képviseli és vezeti az országot olyan alapon, hogy ha nincs ló, jó a szamár is. Merkelt meg legalább MEGVÁLASZTOTTÁK kancellárnak, úgyhogy ez az összehasonlítás kissé sánta. De ha nem vagyok finom, féllábú...

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:09:07

Antall József hazaáruló volt.

Segített az MSZMP-s kádereknek átmenteni a hatalmukat és szétlopni az országot.

röf 2015.08.21. 16:09:24

@Karipapa01:
Talán olvasd el lassan, szótagolva, amit írtam.
Mert úgy tűnik nem fogod.

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:13:51

MH: A balliberálisok az elmúlt hónapokban felfedezték Szent István király Imre hercegnek írt Intelmeit. Mit szól ehhez?

BP: – Azt bizonyítják, hogy csak részleteket olvastak az Intelmekből, vagy egyáltalán nem is került a kezükbe a szöveg. Szent István ugyanis hódító királyunk volt, más nyelvű népekre terjesztette ki a hatalmát, a plakátokon szereplő „Egynyelvű és egyszokású királyság gyenge és törékeny” mondatot így teljesen természetesnek kell tőle elfogadnunk. Viszont az idézett sor előtt az is olvasható az Intelmekben, hogy a „különb-különb nyelvet és szokást” hozó vendégek „az udvar fényét emelik”. Ebből kiderül, Szent István a terjeszkedés során a meghódított népek vezéreit kívánta az udvarban tartani azért, hogy ne lázadjanak fel ellene. Ez helyes felismerés volt, hiszen nem lemészároltatta őket, hanem tisztázta velük a hatalmi viszonyokat. Egyébként Magyarország számára a befogadási hajlandóság a 16. század, a török hódítás utáni néhány száz évben tragikus következményekkel járt, ez Trianonban csúcsosodott ki. Épp ezért is érzékenyek a magyarok a bevándorlásra. Az ellenzéki megnyilatkozások vagy tudatlanságból vagy olyan rosszindulatból erednek, amelyek tényleg nemzetellenesek.

Karipapa01 2015.08.21. 16:15:34

@röf: Elolvastam! De ha mást akartál írni, tanulj meg fogalmazni. Egyszerűbb, mint vitázni :P

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:18:00

MH: Milyen következménnyel járhat számunkra a mostani népvándorlás?

BP: Amennyiben az Európai Unió nem, csak nemzetállamok működnének Európában, feltehetően könnyen megállítottuk volna ezt az áradatot. Az unió sajnos egyre-másra igazolja impotenciáját, ezzel is bizonyítja azt a tételt, hogy a történelemben nagy birodalmak csak hódítás útján tudtak létrejönni, közösségi megegyezéssel még sohasem. A közösség Brüsszel–Strasbourg–Hága politikai-jogi irányításával működik. A központok földrajzi elhelyezkedése is nagyon fontos, arrafelé ugyanis a nyugati balliberalizmus aurája egyértelműen befolyásolja az unió felfogásrendjét, azt az ideológiát, amely rabja az emberjogi kliséknek. Ezért az unió vezetői nem is mernek őszintén politizálni, mindent a politikai korrektség hat át. A nyugati központú unió eközben kelet, egy döntően más politikai felfogású terület felé terjeszkedik. Ezért szerintem logikus felvetés, hogy az Európai Unió központjának már nem Brüsszelben kellene lennie, hanem az Európai Unió földrajzi közepén, valahol Németországban, annak is inkább a keleti részén. Azonban azt sem tartom véletlennek, hogy ez még nem valósult meg. De azt sem, hogy egyetlen uniós központi intézmény sincs például Prágában, Krakkóban vagy épp Budapesten.

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:18:42

MH: A bevándorlók a kulturális, civilizációs különbségek miatt nem tudnak beilleszkedni Európában – ezt a tételmondatot nagyon sokszor hallani mostanában. Ön is osztja ezt a nézetet?

BP: Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is. Már közhely, hogy Nyugat-Európában a bevándorlók harmadik generációja áll szemben az őket befogadó nemzetekkel. Akkor milyen következtetést vonjunk le ebből? Kulturálisan ugyanis már rég be kellett volna illeszkedniük, hiszen a befogadó államok iskolájába jártak, tisztában vannak a közeggel, a viszonyrendszerrel, az európai emberek viselkedési szokásaival. De ez kudarcot vallott, a kulturális integráció nem kecsegtet semmi jóval. Sajnos ha ez a több száz éve velünk együtt élő cigányság esetében sem nagyon sikeres folyamat, akkor nem sok esély van arra, hogy a most a zöldhatáron érkező muzulmánok tömege esetében az lehet. A balliberálisok a nemzeti motivációk iránt nálunk és másutt is teljesen közömbösek vagy épp ellenségesek. Sőt, a nemzeti érdekekkel szemben dolgoznak. Mivel a meghatározó politikai, gazdasági és médiapozíciókat is ők töltik be az unióban, még nagyon nagy gondunk lehet ebből a következő évtizedekben.

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:19:20

MH: Nem hiányolja az unió erőteljes fellépését a bevándorlókkal szemben?

BP: Amennyiben az Európai Bizottság elnöke karakteres politikus lenne, már figyelmeztette volna Szerbiát arra, hogy állítsa meg a határainál a bevándorlókat. Egész egyszerűen rá kellett volna csapni az asztalra azzal, ha be akarnak kerülni a közösségbe, keményen fel kell lépniük a népvándorlással szemben. De egyébként is óriási politikai hiba volt azt a Jean-Claude Junckert megválasztani bizottsági elnöknek, aki korábban csak egy városnyi országot, Luxemburgot vezette. Nem is érezhette azt eddig, hogy egy állam alapvetően más viszonyrendszerben él, mint egy város. Ez nem túl jó ajánlólevél egy nemzetállamokat tömörítő közösség vezetésére. A bizonytalansága és a hozzá nem értése is ebből származik. Hiányzik az olyan egyéniség az európai politikából, mint Helmut Kohl kancellár volt.

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:21:48

MH: A bevándorlók saját országaiban kellene rendet teremteni – szinte minden politikus ezen a véleményen van. De ez hogyan valósítható meg?

BP: Az Európai Uniónak nem menekültkvóta-rendszerben kellene gondolkodnia, hanem saját haderő felállításán. Az amerikaiakkal való összefogás után először békét kellene teremteni a közel-keleti országokban. A menekülteket ezután vissza kell küldeni az anyaországukba, gazdaságilag rendbe kell tenni ezeket az országokat. Ennek elsősorban az amerikaiak pénzéből kellene megvalósulnia, hiszen – távlati elgondolás nélkül, pillanatnyi érdekeik miatt – ők kezdték el a háborút a térségben. Az amerikaiak humán tartalom nélküli versenykultúrában élnek. A kultúra szó itt idézőjelben értendő, hiszen inkább félműveltségnek nevezném.

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:24:27

MH: Ez mit jelent?

BP: Arról van szó, hogy az amerikaiak egy kegyetlen felfogást érvényesítenek, hiszen mindenben az erősebbet honorálják a gyengébbel szemben, náluk az erős nyugodtan letaposhatja a gyengét. A berendezkedésüket „abszolút demokráciának” nevezték el. Miután rátették a kezüket a világra, azt gondolták, hogy az „arab tavaszból” majd egy náluk működő demokrácia fog kialakulni. A tévedéseik sokasága járult hozzá a mostani helyzethez. Valójában intellektuálisan teljesen alkalmatlanok arra, hogy a világ élén álljanak. Róma annak idején bölcs volt, a meghódított tartományokat ugyanis békén hagyták és a leigázottak isteneinek egy részét Rómában is hivatalosnak fogadták el. Washington ezt épp ellenkezőleg csinálja, a saját istenét, a demokráciát akarja ráerőltetni a meghódított országokra.

Rudi Kató 2015.08.21. 16:25:22

Utálom a d209 kollégáját a boros ezredest d,e történetesen most ezer százalékig igaza van! Ugathat bárki amit akar, miért nem oda mennek ezek a "menekültek" akik fellázították őket és az országukba uralkodó állapotokat előidézték! A menekültek többsége közel-keletről azaz izrael könyékéről jön ahol a zsidók terrorizálják őket az usa támogatásával! Menjenek izraelbe és az usába és ne európába ahová semmilyen mértékben nem illeszthetők be, ráadásul nem is akarnak csakúgy mint a cigányok!

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:27:13

MH: Nem tartja reménytelen vállalkozásnak, hogy Magyarország megállíthatja a menekültáradatot? Mire lesz elég a magyar–szerb ideiglenes határzár felállítása?

BP: Orbán Viktor miniszterelnök mindent megtesz, amit megtehet, de a kormány kezét sok esetben megköti az uniós jog. Ez azért borzasztó, mert olyan országok is döntési pozícióban vannak a menekültüggyel kapcsolatban, amelyeket egyáltalán nem is érint az illegális határátlépők ügye. A kormánynak az uniós kötelmek miatt sem lehet elhamarkodott lépéseket tennie, hiszen annak a következményei beláthatatlanok lennének. Csak emlékeztetőül: már a korábbi uniós vitáink után is felmerült a szavazati jogunk megvonása. A probléma rendezésében átfogó megoldásra lenne szükség. Meggyőződésem, hogy néhány hónapon belül meg is születhet egy ilyen, valamit ugyanis lépni kell. De remélem, Magyarország nem lesz olyan balek, hogy a nyugatról hozzánk visszatoloncolt bevándorlókat hagyja maradni, mondván, mi regisztráltuk őket. Eközben a görögök – ahol először átlépték az uniós határt – viszont ezt nem tették meg, így ők mossák kezeiket.

Csatos Bambi 2015.08.21. 16:27:48

MH: Akkor mit kellene tennünk?

BP: Egyértelmű: nekünk is vissza kell toloncolni azokat, akik jogszerűtlenül érkeznek hozzánk. Sajnos, az ellenzéki híradók emberi érzésekre játszva menekült gyermekek síró arcát mutogatják, így manipulálják a közvéleményt. De a nemzetünk sorsa mindent megelőz ebben a kérdésben, a humán megfontolásokat háttérbe kell szorítani a válság kezelésében. A magyar–szerb határzár nem lesz megoldás, hiszen mivel sem Horvátország, sem Románia nem tagja a schengeni uniós határövezetnek, így onnan is átjöhetnek a határainkon. A kerítés viszont jól mutatja a kormány eltökélt szándékát a bevándorlók megállítására, többet ebben a pillanatban nem is tud tenni.

baldoc 2015.08.21. 16:37:39

@Rudi Kató: Mi van náci?
Örül, hogy mások is utálják azt, aki nem magyar?!

Csatos Bambi 2015.08.21. 17:09:43

"Az MDF egykori prominense jobban járt volna, ha a migráció témakörében nem feltétlenül az emberek eltérő bőrszínének kontextusában értekezik etnikai problémákról. "

Miért, most hogy járt? Pár libsi elkezdett hörögni miatta? :)

Boross ezt mondta:

"Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is."

Mi nem igaz belőle?

- Nem merik kimondani? IGEN, nem merik kimondani.
- Etnikai probléma? IGEN, etnikai probléma.
- Különböző nyelvű népek? IGEN, különböző nyelvű népek.
- Eltérő bőrszínű emberek? IGEN, eltérő bőrszínű emberek.
- Milliószámra? IGEN, milliószámra.
- Más a kultúrájuk? IGEN, más a kultúrájuk.
- Más az ösztönrendszerük? IGEN, más az ösztönrendszerük.
- Mások a képességeik, adottságaik, hajlamaik? IGEN, mások a képességeik, adottságaik, hajlamaik.

Akkor meg mégis mi a fene bajod van azzal, amit a Boross mondott?

Igen, ELTÉRŐ etnikumú, bőrszínű, vallású, nyelvű, kultúrájú, konfliktuskezelési mintákat használó, szocializáltságú, testi és lelki adottságú, nyilvánvaló és rejtett betegségeket hordozó ÖSZTÖNLÉNYEK érkeznek milliószámra.

A politikusok pedig NEM mernek beszélni erről az európai civilizáció LÉTÉT veszélyeztető problémáról.

Az európai államok polgárai meg a halál faszára kívánják ezt a koszos, büdös, primitív, agresszív megszálló, ÉLŐSKÖDŐ hordát, amelyik LEROHANTA a hazájukat, és most hőzöngve és fenyegetőzve KÖVETELI a sose létezett jogait.

Sajnálom, hogy nem vagyok polkorrekt, de EZ VAN.

Bernik 2015.08.21. 17:35:38

Honnan szédült le ez a vérbolsevik? Sehonnan!
Ott maradt, ahol volt. A KGB ügynökeinek vörös, bolsevik maffiájának bűnszervezetében maradt. Ahol mindig is volt a Kedves Vezérrel közös bandában.
Ahonnan a rendszerváltás utáni, egyetlen igaz magyar hazafi politikus, Göncz Árpád lejáratási kísérletét irányította az emlékezetes, kifütyülési akcióban. Abban a gyáva, belügyminiszterhez méltatlan gusztustalanságban. Amely persze "méltó" volt borosshoz, és az a összes hasonszőrű szovjetbolsevikhoz.
Amíg ez a bolsevik disznó kapja a havi másfél milliós nyugdíját, amíg hazánk miniszterelnöke lehet valaki, aki társaságára méltatja ezt a vörös férget, addig nincs kilábalás a kommunista 3/3-as ügynökök vörös mocsarából.

Dr.Démonmac1 2015.08.21. 18:13:07

Azért az ittlakóknak, mindenképpen jobb lenne, ha a muszlimok nem jönnének erre.
Mondom ezt úgy, hogy a fenébe kívánom a fideszt, a jobbikot, (anno az mdf et is)

Gyorgy Nagy 2015.08.21. 18:58:49

A volt igazgató kezd demes lenni.

altona 2015.08.21. 19:35:03

@Csatos Bambi: Így van , utáljuk is ezért - is - mint a szrt.

♔bаtyu♔ 2015.08.21. 20:09:49

Most már nincs a nyakán a liberális brancs, vesztenivalója sincs, ezért őszinte.

♔bаtyu♔ 2015.08.21. 20:15:41

@Csatos Bambi: Hallgattam a minap Junckert, szánalmas. Elgondolkodtam, micsoda szar hellyé tennék ezek a libsik a világot, ha tényleg azt is tenné mindenki amit mond.

A helyett, hogy ezek a tetvek azonnal reagáltak volna az EU-t ért válságra, Juncket azt bírta mondani:

Elítéljük Mo.-t a kerítés miatt, hiszen a határokat lebontani kell, nem pedig emelni, ugyanakkor Görögország és Olaszország nem tesz meg mindent a bevándorlók megállításáért.

Pöpecz akkor lett volna, ha megszakítja kapcsolatait Izraellel, ugyanis Szíriát nem azért támadták meg amiért nem volt demokrácia, ott még mindig nagyobb volt mint pld. Szaúd-Arábiában, hanem azért, mert a Golan jórészét Szíria ellenőrzi.

Na és persze akkor, ha hermetikusan lezárja Európát.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.08.21. 20:20:30

"Ma még senki nem meri kimondani, hogy az EU keleti országaiból történő bevándorlás (élükön a magyarokkal) nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, a nyugat-európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek 500 ezres számban Nyugat-Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is."

Mondhatta volna Angela Merkel az 500 ezer magyar neo-emingránsról.
Mert egy németnek, franciának stb-nek a magyarok pont olyan félázsiai primitív kecskepásztor nép, mint amennyire a magyar tartja az Ázsiában maradt rokonait.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.08.21. 20:27:10

@♔bаtyu♔:

Hogy van az te tökfej, hogy teli szájjal szidod liberalizmust, s közben meg követeled, hogy naponta ezerszer szabadon felmondhasd a sötét náci agyad terméseit?

Neked akkor most az imádott illib diktatúrád kell, ahol kuss a neved, vagy a liberalizmus, amelyik lehetővé neked 1990-től a szabad vélemény nyilvánítást? Egyszerre két faszt nem szophatsz, döntsd el melyiket akarod!

Vagy fehérmájú lennél talán?

♔bаtyu♔ 2015.08.21. 20:29:21

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Persze, mondhatta, de nem mondja, mert a legtöbb magyar aki oda kimegy, szerencsére nem olyan mint te.

A magyar pedig nem tartja kecskepásztornak Ázsiában maradt rokonait, mint te.
Nézz már körül a neten b+, fejlettebb városaik vannak mint nekünk.

♔bаtyu♔ 2015.08.21. 20:30:47

@Börtönbe most már a fideszesekkel!: Ostoba a te liberalizmusodról van szó, az persze egy másik dolog, hogy te ennek megértéséhez hülye vagy.

Persze nem is neked írtam.

♔bаtyu♔ 2015.08.21. 20:36:11

@Csatos Bambi: Ez biztos valami "rendszerbontó", elég ostobának néz ki:))))

nu pagagyí 2015.08.21. 20:38:44

Na, a Hóbagoly megint megnyilvánult. El kéne már zárni az ilyeneket a nyilvánosság elöl, mert öregkori elhülyülésükben lerombolják a képmutatásból és hazugságokból nagy nehezen összetákolt emlékművüket. Nem fog jól mutatni a történelemkönyvekben, hogy a demokratikus Magyarország második miniszterelnöke tulajdonképpen egy rasszista fajankó volt? Igaz eddig se volt makulátlan, hiszen a Kádár-rendszer kiszolgálójából lett annak idején "demokrata", de legalább igyekezett.

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.08.21. 20:46:04

@♔bаtyu♔:

Aztán hány liberalizmus van te vezérnáci? Kettő, négy, huszonöt. Vagy 100-on felül?

Te csak nem valami Jobbikos náci továbbképzős végzett vagy, hogy még az alapfogalmakkal se vagy tisztában, de azért pofázol nagyokat?

Tényleg, hogy tudod te egyszerre a liberalizmus meg az illiberalizmus faszát egyszerre a szádba venni?

Börtönbe most már a fideszesekkel! 2015.08.21. 20:52:21

@♔bаtyu♔: "hanem azért, mert a Golan jórészét Szíria ellenőrzi."

Uramatyám, hogy te milyen semmihez sem értő túlméretezett hülye vagy!

Le Orme 2 2015.08.21. 21:20:09

Nyilvánvaló igazságokat mondott Boross, valóban, szóra sem érdemes, csak a turbóliberális kriptofasiszta jogvédőnáciknak nem tetszik. Itt is kivétel nélkül minden értelmes hozzászóló egyetértett Borossal.

kvadrillio 2015.08.21. 22:14:41

JÓ CIKK...NA !!! :)
Para-Kovács: Az egész látóhatár

2015. augusztus 19., szerda, 10:45 Utolsó frissítés: 2015. augusztus 19., szerda, 13:27

Szerző: Para-Kovács Imre

Címkék: mezőgazdaság; Fazekas Sándor; földmutyi;
Kinyomtatom Elküldöm Hozzászólások (259)
Twitter

Év végéig lenyúlják maguknak az összes földet is. Onnantól Fideszre nem is lesz szükség.

Amikor a földművelésügyi és megtekintési miniszter arról beszél, hogy a kormány helyzetbe szeretné hozni a kisebb, de életképes gazdaságokat, akkor nagyjából sejteni lehet, hogy az eddigiekhez képest is jelentős tolvajlás kezdődik hamarosan, 400 ezer hektár állami földterület, ha Fazekas Sándor nem olvasta félre a cetlit, amit Orbán Viktor a kezébe nyomott a nyilatkozat előtt.

Most nem 2002-t írunk, amikor a felkészületlen és elbizakodott Fidesz csak az utolsó pillanatban hitte el, hogy bukhat, és alig egy-két tévécsatornát, hetilapot és céget sikerült brutálisan feltőkésíteniük, mielőtt rohantak volna az iratmegsemmisítő terembe szerződést darálni. Most 2015 van, de már öt éve folyik a barátok, szobatársak, falubéliek, szövetségesek, és bizonyos esetekben a megbízható ellenségek kitömése pénzzel, az egyetlen feltétel, hogy tartsák a pofájukat.

A haza nem lehet ellenzékben.

Értelmezzük tehát a fentieket, mert azért nem Enigmával kódolták ezt a földeladási ügyletet, már csak Fazekasra való tekintettel sem.

A „kisebb, de életképes” esetükben azt jelenti, hogy baromi nagy és EU-támogatásból, valamint közpénzekből kicsicsázott földterületek végre ne csak bérleményként hozzák a pénzt a haveroknak, hanem örökíthessék is ezeket, nemzedékről nemzedékre szálljanak, hogy a nemzeti burzsoázia akkor is jól érezze magát, ha Gyurcsány Ferenc Kádár Jánosnak operáltatja magát, és visszatér a hatalomba negyvenegynéhány évre. A módszer annyira egyszerű, hogy fáj: a vejünkkel (barátunkkal, kollégánkkal, Szijjártó Péter apjával) megnyeretünk egy pályázatot, amin kaszál kétmilliárd galaktikus jüant, az egyik milliárdból vásárol egy csorda csillámfaszlámát, a másikat beteszi a bankba, és a következő pályázatot úgy íratjuk ki, hogy csak az indulhat el, akinek van egy csorda csillámfaszlámája és egymilliárd galaktikus jüanja a bankban. Ez megy mindenhol, független ügyész legyen a talpán, aki nem lát át a politikusbűnözés ezen, kifinomultnak egyáltalán nem nevezhető gyakorlatán.

400 ezer hektár baromi sok, de teljesen mindegy, mekkora, mert a hektár szó hallatán a magyar lakosság 90 százaléka kihullott a rostán, mivel fogalma sincs, hogy miről van szó, meg különben is sokkal égetőbb probléma, hogy Chemtraillel vezetik Magyarországra a felfegyverzett majdnem zsidó migránsokat a háttérhatalmak, megírta az Origo.

Idén nyáron egy ideig meleg volt, aztán esett az eső, úgyhogy mindenki pánikba esett, az időjárás az egyetlen téma a címlapokon, már a bevándorló gyíkemberek is leszorulnak az alsó régiókba. A normális újságok is a menekültek valós problémáival foglalkoznak elsősorban, esetleg megemlítik, hogy a fogyatékkal élő Magyar Nemzeti Bank megint vásárolt két Tizianót és három Blake-et a nagybani piac mögötti parkolóban egy megbízható közel-keleti üzletembertől, úgyhogy ekkora fedősztorik közepette én is ellopnám az ország 10 százalékát, ha alkalmam adódna, nem beszélve a Gellért-hegyről, amit elég rég kinéztem magamnak. Ott szalad a köcsög migráns! – mutat Pest felé Pintér Sándor, és mire visszafordulunk, egy rohadt nagy lyuk van a túlparton a hegy helyén, amiből előmászik Bol-dog, és felfalja az engedetlen gyerekeket.

Csúsztattam persze, csak az állami földek 10 százalékáról van szó.

A bérlőknek elővásárlási joguk van, innentől kezdve eukaliptuszos öklözőzsíron csusszan az egész, elkerekedne a szemem, ha év végéig nem zavarnák le az egészet.

Ha sikeresen lezárul a földek átjátszása megbízható kezekbe, akkor ezek tényleg nem lehetnek ellenzékben többé, mert nagyjából minden az övék lesz, ami ingatlan, és amin az ingatlanok vannak, a spájzban Tizianók, a garázsban Gripenek, a bankokban lekövethetetlen és elképzelhetetlen összegek (kivéve Kövér Lászlót), a Parlamentben meg gyújtó hangú beszédeket mond az aktuális kormány a múlt bűneiről.

A későbbiekben teljesen felesleges ebben a formában fenntartani a Fideszt, hiszen a pártra csak azért volt szükség, hogy a megtörténjen a vagyoni átrendeződés, a politika önmagában unalmas idiotizmus, csinálják csak ezek a fiatal nácik vagy zöldek, esetleg az új balosok, bár azokkal jó lesz vigyázni, mert odavannak az államosításért.

kvadrillio 2015.08.21. 22:15:15

...FOLYT..Az Európai Unióban érdemes bent maradni, mert onnan a jövőben közvetlenül érkezik a gazdaságokba és cégekbe a pénz, de a többi szarságot nem kell már felügyelni, mert földbirtokosok, cégtulajdonosok, gyárosok és ingatlanbárók nem foglalkoznak politikával. Az a vesztesek dolga.

Három évük van még a nyomok eltüntetésére, és ennyi idő alatt minden bizonyíték megsemmisül (úristen!, mekkora eső esett!, rettenetes károkat okozott, szétázott például a Kunmediátor-, a Buda Cash- és a Quaestor-ügyek teljes iratanyaga!).

2018-ban annak sem marad írásos nyoma, hogy egy Orbán Viktor nevű nagyherceg fiatalkorában itt miniszterelnök volt.

Punxsutawney Mormota 2015.08.21. 23:17:56

@Csatos Bambi: Ja, az volt. És Szent István is. És Szapolyai is. És Bercsényi szintén. Hogy a sorból már ki ne felejtsem Görgey is áruló volt.

Krisz11 2015.08.21. 23:36:55

Boross csak kimondta amit mindenki tud, és ez kb azt jelenti, hogy a liberális álláspont ma már egy mérsékelt politikus számára is vállalhatatlan.

Punxsutawney Mormota 2015.08.21. 23:56:46

@Csatos Bambi: Az európai államok polgárai meg a halál faszára kívánják ezt a koszos, büdös, primitív, agresszív megszálló, ÉLŐSKÖDŐ hordát, amelyik LEROHANTA a hazájukat, és most hőzöngve és fenyegetőzve KÖVETELI a sose létezett jogait.

Magadra ismersz, hülyegyerek?

Punxsutawney Mormota 2015.08.22. 00:02:43

@Rudi Kató: Menj vissza a dokihoz, hogy valami erősebbet írjon fel! Aztán azon gondolkozz el Isten szarvatlan marhája, hogy az USA-n, Izraelen??? kívűl kinek lenne a legmagasabb szintű érdekében az IS táplálása illetve Európa menekültekkel való elárasztása - ha már az elmebeteg konteóknál tartunk.
Gondolkodj el, csak egy szintet kell leásnod, de akkor félő, hogy ruszki gazdáid megvonják tőled azt a nyomorúságos napi párezer forintodat, amit bérkommentelésért kapsz.

E.Katolnai 2015.08.22. 05:38:42

az fáj tehát, h Boross végre megfogalmazott valamit, ami nem a magyar nemzet érdekeit sérti, bántja? Tehát csak a magyar nemzet érdekeit sértő-bántó dumák a kóser dallamok az idegen származásu 'magyarnak' mondott liberálisoknak?
Antall egy gyengekezü, kiskaliberü tróger volt, aki nem volt tisztában olyan jelentésekkel, mint nemzeti-érdek, nemzeti-érték, magyarságszeretet, magyarságtisztelet ... bolsevikok, politikusbúnözők, internacionalista szélhámosok bábja volt, tőle idézgetni magyarellenes szemléletre vall ...

Rudi Kató 2015.08.22. 06:58:15

@Punxsutawney Mormota:
Csak egyszerű kérdésre felelj, ki hozta létre és milyen célból az iszlám államot? A választ mindenki tudja: az usa! Csak az ilyen zsidó barmok mint a fajtád támogatják a terrorizmust, a népirtást!

Rudi Kató 2015.08.22. 07:00:34

@baldoc:
A náci jelző milliószor pozitívabb mint a bolsevik zsidó ami te is vagy!
A föld összes népe nem okozott annyi kárt (ember életet) mint a bolsevikok és a zsidók!

Fekete Pestis 2015.08.22. 07:19:19

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:
"Mert egy németnek, franciának stb-nek a magyarok pont olyan félázsiai primitív kecskepásztor nép"

valo igaz, azzal a kivétellel, hogy
1. a magyar nem allahista, nem akar minaretet épiteni a bennszülöttek kivánsága ellenére minden utcasarkon, nem akarja csadorban jaratni a nöket, nem megy szíriába dzsihádosdit játszani, nem akar törvénykezés címén kézlevágósdit játszani
2. nem robbantja fel a befogadó nemzetek metróit, vasútjait, repülöit, nem öli meg a rendezöket, ujságírókat
3. tud elni a befogadó társadalom által nyujtott lehetöségekkel (pozitív értelemben), asszertívabb és jobban feltalálja magát, mint a muszlimok.
4. Mindent összevetve: a bafogadó országnak hasznot hajt (anyagi és kulturális értelemben), nem pedig kárt okoz.

Fekete Pestis 2015.08.22. 07:22:08

@♔bаtyu♔:

kétség kívül: az ö városaikban többtíz méteres aranyszobrok állnak (türkménbasi, kim ir szen), a nyugatiakban meg nem. Apropó, a baltás gyilkosnak emeltek már szobrot?

Fekete Pestis 2015.08.22. 07:27:55

@nu pagagyí:

nézd, a boros olyan, mint aki azt mondja hogy a tüzoltóautók okozzák a t?uzet, mert mindig ott vannak, ahol ég valami. Összekeveri az oksági viszonyokat.

Valóban: általában a szinesek azok, akik "édekes" dolgokkal jönnek, legyen az allahizmus, dzsihád vagy éppen a fehérek kiirtására buzdító rapzene.
Mindezt nem általában azért, mert szinesek. Hanem azért, mert vlsz az országaikban honoló klimatikus viszonyok (amik azt okozzák hogy szinesek) is hozzájárultak a természetük kifejlödéséhez (ami a becsületgyilkosságot, a keresztrefeszítést a saját szokásaik rákényszerítését másokra [ugye, hogy allahot nem rajzolunk] elfogadhatónak, söt üdvösnek tartja)

Fekete Pestis 2015.08.22. 07:30:11

@kvadrillio: áruld már el, hogy ez hogy függ össze a témával?
esetleg úgy hogy a fideszesek löszös FEKETEföldet mutyiztak el? hahaha :D

É2I 2015.08.22. 07:30:41

Vendéglátói igazgató, jogász...és tegyük hozzá az olajszőkítés mafia főnöke. Ilyen 87 éves faszokat a közelébe se engednék a parlamentnek, de ahol egy biszkubela is vígan él ne csodálkozzunk.

Fekete Pestis 2015.08.22. 07:32:25

@Punxsutawney Mormota: nézd, az kétségtelen, hogy az arab tavaszt az usa támogatta.
csak a dolog kicsúszott a kezükböl [mint minden, amit a jenkik csinálnak -- elég felületes emberek szerintem] és allahizmus, meg keresztrefeszítösdi lett a vége. Erre ök sem gondoltak.

2015.08.22. 07:45:11

@Börtönbe most már a fideszesekkel!:

"Mondhatta volna Angela Merkel az 500 ezer magyar neo-emingránsról.
Mert egy németnek, franciának stb-nek a magyarok pont olyan félázsiai primitív kecskepásztor nép, mint amennyire a magyar tartja az Ázsiában maradt rokonait. "

Baromság.
1. A magyar az genetikailag homogén az európaival (Czeizel bizonyította be).
2. A magyar Európai Uniós állampolgár
3. 1956 óta bizonyított az is, hogy a magyar be tud illeszkedni.
+1 A félmillió magyar dolgozni ment, nem pedig segélyen élni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.08.22. 08:42:10

Boross igazából régen se volt százas. Érdemes megkeresni, hogy miket mondott pl. Gömbösről...

"a neoliberális befogadás-pártiaknak"
Manapság mindenki kaphat politológusi diplomát? Egy komolyabb egyetemen vizsgán egy ilyen mondat után a huzat csukná be az ajtót mögötted. Hol van bármi ilyen a neoliberalizmusban?
Amellett, hogy ha megnézed, akkor a kormánypolitikáját bírálók közt nagyon kevesen vannak, akik "befogadás-pártiak". A többség egyszerűen csak hülyeség-ellenes.

nu pagagyí 2015.08.22. 08:51:10

@Fekete Pestis: Egy igazi magyar jobboldali kezd hasonlítani a sötét középkor röghöz kötött babonás népességéhez, akik utazók meséiből tákolták össze saját riogatásukra a nem ismert világot. A belátható mezőkön és dombokon túl élnek az egylábúak és a háromszeműek, akik gyerekeket esznek reggelire. Az a szomorú, hogy manapság meg van minden eszközük, hogy megismerjék a világot, de sajnos restek hozzá.

Fekete Pestis 2015.08.22. 09:09:38

Ja, és aki itt szegénymenekültezik, meg ezeknemisolyanok-ozik, annak itt a legújabb hír:

nieuws.tpo.nl/2015/07/22/klachtentsunami-over-christenen-intimiderende-moslims-in-asielzoekerscentra/

tudniillik: az allahista menekültek -- virtigli muszlimhoz illöen -- a keresztény menekülteket terrorizálják. Mindezt Hollandiában, a menekülttáborban.

Mindent megtesznek a sikeres inteegrációért, már a kezdetektöl.

nu pagagyí 2015.08.22. 09:30:11

@Rudi Kató: A náci és a szocialista eszmék közt van azért egy jelentős különbség. A náci genetikai alapon szortírozza az embereket, ezért ideológiájában eleve benne van a tömeggyilkosság lehetősége. A szocialista viszont csak jobbat akar a népnek és némileg utópista módon úgy gondolja, hogy az önző kiváltságosok is önzetlenre nevelhetők, amit nem nagyon igazolt a történelem, mert az eszme legbuzgóbb hirdetői is önző kiváltságosak lettek.

Egyébként a szocialistákhoz kötött tömeggyilkosságok valójában ugyanolyan faji alapú akciók voltak, mint amilyeneket a nácik csináltak. Az oroszoknak a szocialista eszme csak a birodalom kialakításának és egybetartásának alkalmas eszköze volt és bármely eszme megfelelt volna ilyen célra, ami eltér a környező világot jellemzőtől és alkalmas idegen/barát felismerő rendszerként funkcionálni. Sztálinék nem a társadalmi igazságosság miatt irtották az ukránokat, vagy Lengyelország lerohanása után a lengyeleket. Ahogy a megbocsátó és elesetteket istápoló Isten nevében is príma autodafékat lehet rendezni, egy avatott gazember kezében más eszme is megteszi.

Anti Liberal 2015.08.22. 10:04:40

Boross egy igazi hazafi.

A liberális férgek bekaphatják.

Le Orme 2 2015.08.22. 10:17:52

@Lord_Valdez: "a neoliberális befogadás-pártiaknak" A zsurnalisztikában teljesen bevett, elfogadott fordulatról van szó. A neoliberalizmus értelmezése nem egységes, egymásnak teljesen ellentmondó nézeteket jelölnek vele a piaci anarchizmustól a szélsőbaloldali nihillizmusig. Csak egy olyan doktriner, mint te, viszonyíthatja a saját speciális neoliberális értelmezéséhez képest elfogadhatatlannak az itteni szóhasználatot.

Pipas 2015.08.22. 10:22:12

@nu pagagyí: "akik utazók meséiből tákolták össze saját riogatásukra a nem ismert világot. A belátható mezőkön és dombokon túl élnek az egylábúak és a háromszeműek, akik gyerekeket esznek reggelire"

Nem, nem az utazók "meséiből", hanem videofelvételekről meg hírügynökségek jelentéseiből lehet tájékozódni. Emberek fejét vágják le bicskával mert focmeccset néztek, tíz éves kislányokra raknak bombát mert isten mondta nekik, fiatal nőket ölnek mert táncoltak.

Ezek nem mesék, ez a valóság. A "belátható mezőkön túl", ahonnan ezek az emberek jönnek ilyen dolgokat művelnek. Akik idejönnek azt mondják, hogy ők személyesen nem csináltak ilyeneket, de a papírjaikat eldobálják, illegálisan érkeznek, úgyhogy fogalmunk sincs róla, hogy igazat mondanak -e.

Pipas 2015.08.22. 10:25:39

@nu pagagyí: "A szocialista viszont csak jobbat akar a népnek"

A nácik az alapján gyilkoltak, hogy milyen a származása az embereknek, a szocialisták az alapján, hogy milyen a vagyoni helyzete és az iskolázottsága. Ennyi a különbség.

A náci azt mondta, hogy csak jót akar a német népnek, a szocialista azt mondta, hogy csak jót akar az elnyomott osztályoknak. Mindkettő igazat mondott ebben, mindkettő brutális szenvedést hozott. A "szocialista" tovább volt képes uralkodni, több helyen jutott hatalomra, ezért több szenvedést és halált okozott.

Csatos Bambi 2015.08.22. 10:31:25

@nu pagagyí:

"Az oroszoknak a szocialista eszme csak a birodalom kialakításának és egybetartásának alkalmas eszköze volt "

A Szovjetuniót NEM az oroszok vezették, hanem a zsidók.

Csatos Bambi 2015.08.22. 10:43:33

@Lord_Valdez:

"Amellett, hogy ha megnézed, akkor a kormánypolitikáját bírálók közt nagyon kevesen vannak, akik "befogadás-pártiak". A többség egyszerűen csak hülyeség-ellenes."

Úgy érted, hogy még a hazájukat is képesek lennének idegenek kezére adni, a saját honfitársaiknak is képesek lennének mérhetetlen károkat okozni, ha azzal ellene mehetnek annak, amit a kormány képvisel?

Mert ha igen, akkor ezeket a szarháziakat az országra rárontó, hőzöngő és követelőző színesbőrűekkel együtt kellene az országból kitoloncolni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.08.22. 10:50:26

@Le Orme 2:
Igen, tudom, hogy az újságírók és politikusok mindenre használják, amit utálnak, de egy értelmiségitől többet várok. Különösen egy olyan értelmiségitől, akinek szakterülete a politika. Ennek ugyanis az akadémiai szóhasználatban igenis konkrét jelentése van. Ha ő is kocsmai értelemben használja, akkor kár volt tanulni.
Hasonlóan, mint ahogy a népnyelv is ért mindenfélét reuma alatt, de ha egy orvos áll elő egy ilyen diagnózissal, akkor azt azon nyomban ki kell rúgni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.08.22. 10:55:33

@Csatos Bambi:
Látod, ezért fontos a hülyeség ellen fellépni: mert fertőző.

nu pagagyí 2015.08.22. 10:56:21

@Pipas: Aki nyakaz az nem jön, hiszen ott ő az úr, minek jönne ide segélyért?

nu pagagyí 2015.08.22. 11:01:50

@Csatos Bambi: El vagy tévedve. A magyaroknak a hatalmon levők okozzák a legnagyobb kárt. Téged például hülyévé tettek. Igaz, ehhez nem kellett sokat befektetniük, a hajlam eleve megvolt benned.

nu pagagyí 2015.08.22. 11:13:49

@Pipas: A "kommunista" eszmék jegyében gyilkolók nem a vagyoni helyzet miatt gyilkoltak formálisan, hanem ugyanazzal az indokkal, amiért haverjaid is szeretnének: "államellenes tevékenység, népellenes izgatás, külföldi érdekek kiszolgálása stb." miatt. A vádat természetesen általában koholták, a buzgó és/vagy megfélemlített államapparátus meg végrehajtott. A náciknak ezzel szemben elég volt annyi, hogy valaki zsidó vagy valamilyen alja néphez tartozik, nem fáradoztak hosszadalmas jogi eljárásokkal, így gyorsabban zabrálhatták a vagyont. Nincs új a nap alatt.

nu pagagyí 2015.08.22. 11:23:48

@Csatos Bambi: Mint ma divatos russzofil, igazán nekifuthatnál egy picit a történelmük megismerésének. Sztálin elvtársnak ugyan nagy orra volt, de nem abból a nációból származik, amire gondolsz és hát Lenin elvtárs sem volt UFO. A kettő közül a tömeggyilkos Sztálin volt egyébként, mert ő békeidőben is gyilkolászott.

Csatos Bambi 2015.08.22. 11:58:35

@nu pagagyí:

Tipikus példája vagy az "ostoba, de ambiciózus" prolinak. Tele volt a mocskos fajtáddal a Kádár-korszak.

Jobb lenne, ha tartanál mondjuk fél év szünetet a locsogásban, és azalatt inkább tájékozódnál.

nemszólokmégegyszer 2015.08.22. 13:12:05

Kommunista, III/III-as, jobboldali, keresztény, új állampárti, demagóg, seggnyaló, szenilis, vén hüjje.

Emzé Periksz 2015.08.22. 13:40:46

@nemszólokmégegyszer: Megszidlak. Elfeledkeztél a következő jelzőkről: náci, fasiszta, nyilas, posztnyilas, neonáci, újfasiszta, posztkommunista, neokommunista, bolsevik, plutokrata, köpönyegforgató, megalkuvó, szervilis, diktátor stb. Tanulj még.

DR. Smit Pal 2015.08.22. 18:38:22

"Az MDF egykori prominense jobban járt volna, ha a migráció témakörében nem feltétlenül az emberek eltérő bőrszínének kontextusában értekezik etnikai problémákról."

Miert most mi tortent hogy jart ?? Az hogy sorosberenc liberalt buzi zsidok visitanak ? Ezek 5 eve fasizmusrol, nacizmusrol, rasszismusrol, ausvicrol orditanak.
Talan most valtozott valami ???

Hajdú Peter 2015.08.22. 18:42:56

Basszak meg a tetves liberok. Macedoniaban mar HABORU van, es ezek a mocskos hazai liberok azt szeretnek ha Magyarorszagot is lerombolnak a bevandorolok, mert azt remelik, hogy akkor nyernek 18-ban.

Le Orme 2 2015.08.22. 19:20:44

@DR. Smit Pal: "Ezek 5 eve fasizmusrol, nacizmusrol, rasszismusrol, ausvicrol orditanak."

De nem 5 éve. A fasiszta/posztnyilas veszély már 1990 óta folyamatosan fennáll. Ma már totális fasizmus/posztnyilasizmus van Konrád Gyuri szerint.

5perc 2015.08.22. 19:23:35

@Csatos Bambi:
"BP: Ennek elsősorban az amerikaiak pénzéből kellene megvalósulnia, hiszen – távlati elgondolás nélkül, pillanatnyi érdekeik miatt – ők kezdték el a háborút a térségben."

Milyen könnyen elfelejtjük, hogy ezeket a térségeket az orosz fegyverek és orosz vétók destabilizálták leginkább.

Rudi Kató 2015.08.24. 08:36:43

@Punxsutawney Mormota:
Mindenki tisztában van vele, hogy az iszlám államot az usa és izrael hozta létre, pénzeli és látja el fegyverekkel is! Nem kellene becsuknod a szemed és füled akkor hozzád is el jutnának a hírek!

Rudi Kató 2015.08.24. 08:43:39

@baldoc:
Milliószor legyek náci mint egyszer is zsidó vagy cigány!

Punxsutawney Mormota 2015.08.24. 09:05:05

@Rudi Kató: Aha, mindenki tudja... :) Még szerencse, hogy itt vagy Te, a fő putyinseggnyaló, gerinctelen pondró, akinek a legnagyobb titkosszolgálatok súgnak :D :D :D
Csak egy dologra válaszolj, Te szerencsétlen! Miért? Miért hozta volna létre az USA és / vagy Izrael? Milyen válasz van erre abban a beteg, szolgalelkű agyadban, amit júdáspénzért adtál el, hogy told az oroszok szekerét, hee?

Punxsutawney Mormota 2015.08.24. 09:17:37

@Rudi Kató: Deeeee! Te egy identitászavaros fél- vagy negyedzsidó vagy, akit nem fogadott be törzs. Azok szoktak ilyen elvakultan gyűlölködni, és kiszolgálni bárki érdekeit, akitől remélik, hogy befogadják őt. Szegény Bátyuska....

Rudi Kató 2015.08.24. 14:17:37

@Punxsutawney Mormota:
Senki nem kíváncsi az önértékelésedre patkány?

Punxsutawney Mormota 2015.08.24. 14:22:49

@Rudi Kató: Ne parkányozz! A kérdésemre válaszolj! A te fajtád volt az, aki 45-ben egyik héten még a zsidókat vagonírozta be, aztán egy héttel később, már az oroszoknak nyomta fel a többi levente-társát!

Szóval, válaszolj a kérdésemre! Indokold meg logikusan, hogy miért állna állna érdekében az USA-nak vagy Izraelnek az IS létrehozása / támogatása. Ha mindenki tudja, hogy miért csak én maradtam ki belőle, akkor nem fog a nehezedre esni.

Rudi Kató 2015.08.24. 14:23:21

@Punxsutawney Mormota:
Te hatökör mi köze Putyinnak az iszlám államhoz?
Az a "népvándorlás" többek között ami most európa ellen irányul az usa tervének része! Ha elolvasnád a híradásokat és értenéd is mit közölnek akkor nem kérdeznél ekkora marhaságokat amikor feketén-fehéren lehozta még a ti médiátok is, hogy izrael biztosítja nekik többek között az egészségügyi ellátást és a fegyver utánpótlást! A tények ne zavarjanak csak csókolgasd a hatágú kék csillagot buzi!

Punxsutawney Mormota 2015.08.24. 14:32:48

@Rudi Kató: Mi az érdeke? Olvasom a lapokat, nézem a híradókat. Szóval mi az érdeke?
Amit leírtál, az blablablabla. Ja, igen van néhány high-tech izraeli cég. És? Fegyvert szállít? Nabassz! Mindenki szállít mindenkinek fegyvert. Tehát némi gézért és egy kalasnyikovra szerelhető preciziós optikai célzóberendezésért van ez a kis felfordulás? Igazad van, bocsánatot kérek.

Putyinnak mi köze van hozzá? :DDDDDDDD
Minden. Ha figyelembe veszed a nyersanyagok áránák változását, és hogy hol áll a kőolaj illetve a gáz ára és hogy az oroszok költségvetése milyen nyersanyagárakra van belőve, csak nekik áll érdekükben egy kis felfordulás a közel-keleten, hogy bizonytalanság miatt elszálljanak a kőolaj árak és a költségvetésük megint egyenesben legyen.
De elgaloppírozták magukat, mert a szaúdiak nem hajlandók visszafogni a kitermelést, nigériá olajtermelő részére nem tud eljutni a Boko Haram, az amerikaiak pedig az olajpala miatt idénre önellátóvá váltak kőolajból, jövőre a palagázból már exprotálni is tudnak Európába, Litvániában épül egy lefejtő, ami érthetően idegesíti az oroszokat.
Mivel az USA önellátóvá vált, így a katariaknak is Európa maradt a legnagyobb felvevőpiacuk, ide fogják hozni a cseppfolyósított gázt, ami még tovább nyomja le a a gáz árát.

És ezen túlmenően még rengeteg apró összefüggés van. Bár tök mindegy, hogy mit írtam le, te úgyis azt szajkózod, amit a gazdáid a szádba adna.

Rudi Kató 2015.08.25. 08:52:22

@Punxsutawney Mormota:
Te már csak tudod aki nyilas keretlegényből a ávóhoz igazoltál!
Olvas újságot még a tieid (zsindex, origó) is megírták az igazat, hogy izrael és az usa hozta létre és pénzeli is az iszlámot! Te ugyanolyan bunkó vagy mint a haverjaid akik letagadják a felvételekkel bizonyított tényeket amikor a gazdáid kijelentették, hogy már felvásárolták Magyarországot és Lengyelországot! Maradj ebben a tudatban hülyébb már nem lehetsz!

Punxsutawney Mormota 2015.08.25. 11:38:46

@Rudi Kató: Bűzlik a pofád a hazugságtól, Bátyevics! Küldj egy linket zsidó fiú, érdekes módon én nem találtam meg.

A ruszki gazdáid pénzelik az IS-t, sokkal logikusabb, mint az a hazugság, amit putyingseggnyaló, oroszherenyalintó bolsikomcsi bandáddal terjesztesz szerencsétlen trockista barom. :)
süti beállítások módosítása