Ha most lennének a parlamenti választások, akkor a Tárki júliusi közvéleménykutatása szerint a voksolásra jogosultak 45 százaléka nem tudná egyetlen párt mellett sem letenni a garast, vagy nem válaszolt a kérdésre. Pont annyian, ahányan a Fideszre húzták az x-et 2014-ben. Ez azért érdekes helyzet.
Amennyiben visszatekintünk a tavaly tavaszi erőviszonyokra, akkor azt látjuk, hogy a listás szavazatok tekintetében a Fidesz-KDNP szövetség 45,04 %-ot kapott, ezzel együtt az Országgyűlésben megszerezte a képviselői helyek kétharmadát, 133 kormánypárti mandátumra szert téve. Tehát a Tárki júliusi felmérése alapján éppen annyian szavaztak a Fidesz-KDNP-re, mint amennyien most bizonytalanok.
Magyarul: hazánkban ma azok kormányozhatnának alkotmányozó többségben, akik nem tudnak választani, vagy nem kívánnak válaszolni pártpreferenciát érintő kérdésekre. Ha lenne olyan erő, aki ezt a népes tábort be tudná állítani egy zászló alá, akkor a földet is megrengethetné velük. Nyilvánvaló, hogy ez abszurd elképzelés, mégis meglepő, hogy az arány ilyen magas. Nem kell messzire menni a következtetésekért: a polgárok elfordulása a közélettől manapság már nem csak a fiatalok körében figyelhető meg jelentős számban, egyre többen vannak a középkorú kiábrándultak is. Az idősebbek beletörődéséről nem is beszélve.
2014-ben az MSZP és szövetségeseinek listája 25,67 %-ot ért el (39 mandátum), a Jobbik 20,30 %-kal végzett a harmadik helyen (24 mandátum), míg az éppen küszöbön átcsúszó LMP 5,36 %-ot hozott (5 mandátum). Ezek az erőviszonyok mára némiképp átalakultak.
A Tárki felmérését nézve most ez a helyzet a teljes lakosság körében:
(a kép forrása: Index)
Megfigyelhető, hogy a Fidesz dominanciáját továbbra sem veszélyezteti az ellenzék, melynek fő ereje már régóta a Jobbik, magabiztosan hozva a második helyet, míg a dobogó harmadik fokára az MSZP állt. A parlamenti küszöböt ugyanakkor a DK, az LMP, az Együtt és a PM se tudná átlépni – összefogás nélkül. A bizonytalanok ilyen magas arányszáma azonban minden szereplőre nézve terhelő, hiszen a közélettől és a pártoktól történő elfordulás egyaránt a számlájukra írható. Egyetlen szerencséjük, hogy jelenleg nincs olyan parlamenten kívüli szervezet, amely képes lenne megszólítani 45 százaléknyi szavazót – s ez az arány áprilisban még csak 40 % volt. Leginkább ez a megdöbbentő, 5 százalékos emelkedés ugyanis már szignifikáns jelenség.
A konklúzió: mit gondolhat valójában a kérdésre nem válaszoló és/vagy pártot nem választó szavazó? A tavasz óta alig-alig változó pártpreferenciák közül melyiknek lehet nagyobb tartaléka ebben a 45 %-ban? Hiszen ne feledjük: egy 2014-es részvételi arányt reprodukálva egy ilyen listás eredmény több mint 2 millió embert takar. Az pedig már kétharmados tömeg.
