Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Tisztelt képviselő úr! Ez egy ordas hazugság.

2015. május 11. - Herczeg Sándor

A tavaszi ülésszakban a fáradtságnak nyoma sincs az Országgyűlésben, hiszen a sziporkák és a fajsúlyosabb beszólások a május 4-i plenáris tanácskozásról sem hiányoztak. Kiderült, hogy Szél Bernadett melyik mesehőst látja Simonka Györgyben, de emellett megtudhattuk: ki tett tükröt Orbán Viktor asztalára.

Sallai R. Benedek (LMP) azonnal kérdésének nyitánya:

Széles a Balaton vize, keskeny a híd rajta, / Nem zörög a nyárfalevél, ha a szél nem fújja.?” Megérdemelnék, hogy büntessem önöket, hogy ezt énekben mondjam el (Derültség. Közbeszólás: Halljuk!), de ezt kihagytam.

 Dr. Harangozó Tamás (MSZP) napirend előtti hozzászólásának kezdő mondata:

Kormánypárti Képviselőtársaim! Önök úgy viselkednek ebben az ügyben, mint a patkányok a süllyedő hajón.

 Dr. Harangozó Tamás (MSZP) ezen mondata után Heringes Anita tényleg odavitte a tükröt…

Ahhoz pedig, hogy Orbán Viktor is ki tudja alakítani az álláspontját, segítséget nyújtunk. Leteszünk az asztalára egy tükröt, hogy nézzen végre szembe a démonaival, és önös hatalmi érdekeiből ne perzselje fel ezt az országot, mielőtt végleg eltűnik a politikából.

 L. Simon László (Fidesz) miniszterelnökségi államtitkár nem túl őszinte reflexiójának részlete:

Örülök, hogy mindenki így kiabál, és nem hagynak beszélni. 

 Demeter Márta (MSZP) véleménye a Fidesz-KDNP frakciószövetség töretlenségéről szóló mondatot hallván:

Kiscsoport vagy nagycsoport?”

 A Jobbik-frakció az időkeret lejártára történő finom utalása Szelényi Zsuzsanna (független) kérdése közben:

(Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Vége a dalnak!)

 Tállai András (Fidesz) lakonikus válasza Harangozó Gábor István (MSZP) részére:

„Amit ön állít, abból egy szó sem igaz. Köszönöm szépen a kérdését.

Dr. Harangozó Tamás (MSZP) nem túl biztató előfeltételezése azonnali kérdése előtt a válaszadó személyét illetően:

„Annak reményében, elnök úr, hogy kivételesen választ is kapok, elfogadom.

 

Dr. Szél Bernadett (LMP) mesehőst farag egy fideszes képviselőből:

…ez a program Simonka Györgyhöz kötődik, ahhoz a Simonka Györgyhöz, akinek a dinnyekartelles ügyeiről sokan, sokat hallottunk ebben az országban. Én pluszban nála is jártam - ezt nem biztos, hogy tudja államtitkár úr - , merthogy ugyancsak sokan panaszkodtak a helyi Döbrögire.

Kontrát Károly (Fidesz) belügyminisztériumi államtitkár erős kezdése Kepli Lajos (Jobbik) kérdésére válaszolva:

Tisztelt Képviselő Úr! Ez egy ordas hazugság.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr467450758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása