Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Elő(d)ember

2015. január 07. - Herczeg Sándor

Azt értem, ha egy politikus szavazatmaximalizálási szándékkal a választási kampányban olyan kijelentéseket is tesz, ami az ingadozókat az ő javára fordíthatja. Talán még azt is fel tudom fogni, ha az ilyen mondatokat csak a mozgósításra veti be. De azt végképp nem vagyok képes (hajlandó?) értelmezni, hogy milyen célja lehet Novák Elődnek.

rikardo.jpg

Rikárdó és édesanyja. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A makói Rikárdó esete nem az első, s valószínűleg nem is az utolsó olyan, aminek a tények machiavellista látásmódja szerint sincs semmi észérve. Ez a cél ugyanis nem szentesíti az eszközt. Azzal, hogy Novák Előd nettó rasszista kontextusba helyezte 2015 első újszülöttjét, nem fog népszerűbbé válni az olyanok körében, akik egy kicsit is túl tudnak lépni a divatcigányozáson, valamint az olyan durván prosztó megnyilvánuláson, amelynek tanúi voltunk a Jobbik országgyűlési képviselőjénél. A politikus azt írta korábban a Facebook-on:

„Rikárdó mellett azért szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve.”

Teljesen felesleges volna tagadni a szövegben még csak nem is igen elrejtett üzenetet: Rikárdó nem magyar.

Pedig de.

Novák Előd is tudhatná mindezt, hiszen a felesége, Dúró Dóra szintén parlamenti képviselő, végzettségét tekintve pedig politológus. Nem gondolnám, hogy az egyetemen azt tanulta volna, aki cigány származású, az nem magyar. Hozzátenném: nyilvános országgyűlési adatlapjuk szerint ketten együtt decemberben 1.894.653 forintot kerestek. Nem irigylem, sőt örülök neki, hogy biztos megélhetést tudnak biztosítani három gyermeküknek. Így azt gondolom, hogy a fenti közpénzt havonta felvéve Novák Elődnek inkább az ország gondjaival kellene foglalkoznia ahelyett, hogy a Facebook-on prejudikál és úgyszólván eleve esélytelennek ítél meg egy újszülöttet. Ugyanis erre őt semmi nem jogosítja fel, pláne nem az egyéni kerületben 2010-ben és 2014-ben is simán elvesztett választása.

Ritka undorító viselkedés ilyen megjegyzésekkel politikai tőkét kovácsolni, s nem is sikeres, hiszen akik eddig szerették Novák Elődöt, azok most még jobban fogják, de új hódolókra más úton kell szert tenni – ehhez csak meg kellene nézni, mit csinált a saját pártelnöke a tavaszi kampányban, vagy éppen Janiczak Dávid ősszel Ózdon. Ha az információim jók, akkor Novák Elődtől még Rikárdó szülővárosának Jobbik-szervezete is elhatárolódott. Helyesen. Természetesen megtette ezt a DK is, habár őszintének és minden feltétel nélkülinek aligha nevezhetjük Gyurcsány Ferenc „rikárdózását” annak tükrében, hogy októberben még azt a Pásztor Albertet támogatta, aki Miskolcon rendőrkapitány korában cigányozott. Ez csupán az érem másik oldala, simán tekinthetjük ezt a bősz elhatárolódást egy kisbabán keresztül megpróbált voksszerzésnek. Kevésbé utálatos valami, de attól az. Jelezném: Makó messze van Veszprémtől.

gy.jpg

Ez a XXI. század és nem az őskor, ahol nem volt szükség semmilyen tárgyalásra, mert elég volt a bunkósbot is. Az elő(d)emberek akkor voltak sikeresek. Olyan országban szeretnék élni, ahol az elő(d)emberek nem azok.

Ebben a történetben egyébként benne van minden, ami miatt az emberek elfordultak a politikától: idegengyűlölet, saját maguk előtt is pózoló politikusok, szavazatszerző kijelentések, látványos és talmi elhatárolódások, gumicsontdobálás, és sok egyéb, amit Önökre bízok.

Tudják, hogy ki nincs benne? Rikárdó. Ő nem számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr377051397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása