Mert a politika is lehet érdekes

PoliPraktika

PoliPraktika

Kiss Péter ebből az égi Országgyűlésből figyeli a vasárnapi választást - Frissítve!

2014. november 19. - Herczeg Sándor

Vasárnap időközi országgyűlési képviselőválasztást tartanak Budapest 11-es választókerületében, Újpesten, az MSZP-s Kiss Péter július 29-i halála miatt. A rendszerváltás óta haláleset miatt eddig 9 ízben tartottak időközi voksolást, a november 23-i lesz a tizedik. 1990 óta 140-en hunytak el a parlamenti döntéshozók közül, 38-an még aktív képviselőként – az interneten fellelhető források szerint.

kissp.jpg

Kiss Péter ravatala 2014. augusztus 17-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Fotó: mszp.hu

Úton a halálba

Az első szabadon választott parlament tagjai közül a Komárom-Esztergom megyei Deák Sándor (SZDSZ) hunyt el leghamarabb – pontosan 7 hónap képviselőséget követően autóbalesetben vesztette életét. A kisbéri székhelyű választókerület egészen 1992 augusztusáig gazdátlan maradt, akkor több megismételt választás után a szocialista Keleti György nyert. A Parlament épületében lett rosszul a 90. évében járó Demény Pál (MSZP), akinek életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni 1991 januárjában.

Hamar elvesztettük az MDF-es Csengey Dénest (lásd: az MTI fotóján) is. A rendszerváltás emblematikus alakja 38 évesen, 1991-ben távozott az élők sorából, bő egy évre rá pedig a szocialista Nagy Attila hunyt el, aki korának egyik kiemelkedő színésze volt. 1993 decemberében halt meg a hosszú ideje betegeskedő Antall József miniszterelnök, az MDF elnöke. Utódja Boross Péter lett. Kéri Kálmán (MDF), az Országgyűlés korelnöke – vezérezredes, volt recski rab – 93 évesen, még az új országgyűlési ciklus kezdete előtt hunyt el.

csengey.jpg

A második parlamenti ciklus első halottja Péli Tamás (MSZP) festőművész volt, a 90-es évek közepe pedig bővelkedett a képviselőket sújtó tragédiákban.  K. Csontos Miklóst, az FKgP pártügyészét egy családi perpatvar során gyilkolták meg 1996 végén, míg Tóth Pál (MSZP) egy kerékpáros gázolás következményeibe halt bele. A kereszténydemokratáktól korábban kilépett, független kisgazda, leginkább környezetvédelmi kérdésekben aktív Rott Nándor 1997-ben távozott.

1998 és 2002 között két honatya is autóbaleset áldozata lett. Buza Attila (Fidesz) 2000-ben, míg Vancsik Zoltán (MSZP) 2001-ben vesztette életét. A kisgazdák párt- és frakciószakadásával szinte egy időben, 2001 januárjában halt meg István József református lelkész, aki több cikluson keresztül is kitartott Torgyán József pártelnök mellett.

2002-ben húsz napon belül hunyt el Rapcsák András (KDNP) hódmezővásárhelyi polgármester, Dögei Imre (FKgP), valamint a szakszervezeti kötődésű Schalkhammer Antal (MSZP). 2003-ban, életének 93. esztendejében távozott a kereszténydemokraták „nagy öregje”, Varga László, bő egy évre rá pedig a korábbi államtitkár, az akkor Fidesz-frakcióban politizáló Isépy Tamás hunyt el. Ugyanebben a ciklusban egy tragikus vadászbalesetben lőtték le a szocialista Urbán Árpádot.

2006-ban a korábbi belügy- és tárca nélküli miniszter Horváth Balázs (Fidesz) még megnyerte veszprémi választókerületét, de a nyár elején elhunyt. Mandátumát unokaöccse, Horváth Zsolt vitte tovább.

2009-ben történt az egyetlen olyan eset, amikor valakinek a választójoga elvesztésével szűnt meg a mandátuma. Toller László (MSZP) korábbi autóbalesetéből nem épült fel, ezért 2009 februárjában mandátuma megszűnt, míg a politikus 2010 májusában halt meg. (A toller.hu-ról származó képen Horn Gyula és Göndör István társaságában látható az országház üléstermében.)

Az első ciklusban még a kisgazdákat erősítő Dragon Pál (MDF) a 2010-es választások két fordulója között hunyt el. 2011-ben a püspökladányi Arnóth Sándor (Fidesz) autóbaleset következtében halt meg, amikor éppen a parlamenti ülésről utazott haza.

tollerparlament.jpg

A következő listában vastag betűvel emeltem ki azokat, akik aktív képviselőként, vékonnyal pedig azokat, akik már ciklusuk lezárása után hunytak el. A lista összeállításánál igyekeztem a lehető legnagyobb gondossággal eljárni, az adatokat több, egymástól független forrásból is megerősíteni. (Már a cikk megjelenését követően a névsort újabb nevekkel is kiegészítettem, ezért a lista frissült!!!) Ennek ellenére lehetnek pontatlanságok, éppen ezért minden segítséget megköszönök és örömmel veszek az esetleges hozzászólásokban. A nevek utáni pártmegjelölésekben a legutolsó parlamenti „frakció-hovatartozást” vettem figyelembe.

Az égi Országgyűlés névsora


Deák Sándor (SZDSZ) 1948-1990, 
Demény Pál (MSZP) 1901-1991, Csengey Dénes (MDF) 1953-1991, Nagy Attila (MSZP) 1933-1992, Borz Miklós (FKgP) 1921-1992, Faddi József (FKgP) 1920-1992, Bélafi Antal (EKgP) 1925-1992, Sándorfi György (MDF) 1932-1993, Dr. Antall József (MDF) 1932-1993, Kéri Kálmán (MDF) 1901-1994, Dr. Szentágothai János (MDF) 1912-1994, Péli Tamás (MSZP) 1948-1994, Fekete Pál (MDF) 1939-1995, Dr. Kádár Iván (SZDSZ) 1921-1995, Tóth Imre (EKgP) 1915-1996, Dr. Gyurkó János (MDF) 1952-1996, Dr. K.Csontos Miklós (FKgP) 1930-1996, Herczeg János (KDNP) 1922-1997, Dr. Baranyai Mikós (MDF) 1934-1997, Solt Ottília (SZDSZ) 1944-1997, Dr. Bakai Zoltán (MSZP) 1946-1997, Tóth Pál (MSZP) 1942-1997, Dr. Rott Nándor (FKgP) 1926-1997, Dr. Cséfalvay Gyula (KDNP) 1919-1998, Lakatos Józsefné (EKgP) 1942-1998, Dr. Iván Géza (független) 1915-1998, Rajcsányi Péter (Fidesz-MPP) 1947-1999, Dr. Gyuricza Béla (Fidesz-MPP) 1939-1999, Dr. Zilahi József (MDF) 1936-1999, Bossányi Katalin (MSZP) 1948-1999, Dr. Karcsay Sándor (KDNP) 1915-1999, Oláh Sándor EKgP) 1925-1999, Kováts László (EKgP) 1913-2000, Dr. Pokorny Endre (MDF) 1939-2000, Dr. Kovács Pál (MSZP) 1940-2000, Szabó Miklós (SZDSZ) 1935-2000, Dr. Bányász Jánosné (MSZP) 1949-2000, Dr. Buza Attila (Fidesz-MPP) 1963-2000, István József (FKgP) 1934-2001, Vörös Vince (EKgP) 1911-2001, Dr. Kovács László (MDF) 1941-2001, Vásárhelyi Miklós (SZDSZ) 1917-2001, Vancsik Zoltán (MSZP) 1943-2001, Prepeliczay István (EKgP) 1936-2002, Szűcs M. Sándor (MDF) 1951-2002, Dr. Rapcsák András (Fidesz-MPP) 1943-2002, Dögei Imre (FKgP) 1929- 2002, Schalkhammer Antal (MSZP) 1946-2002, Dr. Kis Gyula József (MDF) 1937-2002, Csomós László (MSZP) 1945-2002, Dr. Ábrahám János (MSZP) 1944-2003, Dr. Gömbös Ferenc (MDF) 1944-2003, Dr. Eke Károly (KDNP) 1932-2003, Dr. Varga László (Fidesz-MPSz) 1910-2003, Dr. Orosházi György (FKgP) 1949-2003, Papp Pál (MSZP) 1954-2003, Kapitány Ferenc (EKgP) 1927-2003, Dr. Isépy Tamás (Fidesz-MPSz) 1924-2004, Dr. Szabó Lajos (MDF) 1938-2004, Bejczy Sándor (EKgP) 1920-2004, Dr. Egerszegi László (MSZP) 1943-2004, Dr. Pusztai Gyula (MSZP) 1945-2005, Tóth Imre László (MDF) 1957-2005, Dr. Szabó Iván (MDNP) 1934-2005, Urbán Árpád (MSZP) 1942-2005, Annus József (MSZP) 1940-2005, Lippai Lajos (MSZP) 1946-2006, Dr. Kávássy Sándor (FKgP) 1934-2006, Dr. Balogh György (EKgP) 1919-2006, Dr. Tardos Márton (SZDSZ) 1928-2006, Dr. Horváth Balázs (Fidesz) 1942-2006, Pálfi István (Fidesz-MPSz) 1966-2006, Csige József (MSZP) 1937-2007, Dr. Kovács Béla (EKgP) 1914-2007, Németh Béla (EKgP) 1932-2007, Darvas Iván (SZDSZ) 1925-2007, Dr. Zimányi Tibor (MDF) 1922-2007, Dr. Kátay Zoltán (MDF) 1951- 2007, Deák András (KDNP) 1951-2007, Dr. Győriványi Sándor (FKgP) 1927-2007, Dr. Varga János (MDF) 1927-2008, Vona Ferenc (MDF) 1944-2008, Halda Aliz (SZDSZ) 1928-2008, Szántó János (MSZP) 1949-2008, Dr. Gidai Erzsébet (független) 1940-2008, Szauter Rudolf (MDF) 1944-2008, Varga Lajos (MSZP) 1941-2008, Dr. Bogdán Emil (MIÉP) 1921-2008,Tasnádi Péter (MSZP) 1956-2009, Mádai Péter (SZDSZ) 1939-2009, Dr. Sáringer Gyula Ede (Fidesz-MPSz) 1928-2009, Dr. Aszódi Pál (Fidesz-MPSz) 1929-2009, Dr. Mizsei Béla (EKgP) 1922-2009, Kósa András (EKgP) 1923-2009, Dr. Király Béla (SZDSZ) 1912-2009, Nagyiványi Zoltán (MSZP) 1944-2009, Csépe Béla (Fidesz-MPP) 1931-2009, Beke Kata (független) 1936-2009, Ágota Gábor (Fidesz-MPSz) 1959-2009, Kuzma László (KDNP) 1960-2010, Paizs József (MSZP) 1954-2010, Raj Tamás (SZDSZ) 1940-2010, Dr. Dragon Pál (független) 1945-2010, Dr. Toller László (MSZP) 1950-2010, Dr. Tamás Károly (FKgP) 1931-2010, Bánffy György (MDF) 1927-2010, Sándor István (MSZP) 1939-2010, Kertész István (MSZP) 1951-2010, Arnóth Sándor (Fidesz) 1960-2011, Dr. Bratinka József (MDF) 1952-2011, Dr. Nádori László (SZDSZ) 1923-2011, Gerbovits Jenő (EKgP) 1925-2011, Pallag László (független) 1950-2011, Pál József (MDF) 1950-2011, Dr. Molnár János (MSZP) 1942-2011, Schmidt Ferenc (Fidesz-MPSz) 1941-2011, Csurka István (MIÉP) 1934-2012, Dr. Vágvölgyi János (MSZP) 1937-2012, Dr. Székelyhidi László (MDF) 1928-2012, Zwack Péter (SZDSZ) 1927-2012, Lukács Mihály (Fidesz-MPSz) 1954-2012, Dr. Danis György (SZDSZ) 1945-2012, Szalai Annamária (Fidesz-MPSz) 1961-2013, Sebők János (MSZP) 1929.-2013, Gellért Kis Gábor (MSZP) 1946-2013, Szilágyi Péter (MSZP) 1954-2013, Dr. Horn Gyula (MSZP) 1932-2013, Dr. Katona Tamás (MDNP) 1932-2013, Dr. Keresztes Sándor (független) 1919-2013, Dr. Gyarmati Dezső (MDF) 1927-2013, Dr. Für Lajos (független) 1930-2013, Barkóczy Gellért (FKgP) 1931-2013, Dr. Dobos Krisztina (MDF) 1949-2013, Dr. Haller Zoltán (MSZP) 1962-2014, Dr. Szabó Lajos (EKgP) 1933-2014, Dr. Hasznos Miklós (független) 1931-2014, Kiss Péter (MSZP) 1959-2014, Dr. Szűcs István (MDF) 1935-2014, Veér Miklós (MSZP) 1946-2014, Pichler Imre László (Fidesz-MPSz) 1947-2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://polipraktika.blog.hu/api/trackback/id/tr766915255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása